Hirdetés

A CFR-é marad a Szuperkupa?

Története hetedik trófeájáért száll harcba vasárnap a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata. Az elmúlt idényben a bajnokságot és a Román Kupát is megnyerő erdélyi együttes serleggyűjtése a Román Labdarúgó-szövetség júniusban hozott döntésének köszönhetően folytatódhat már a 2010/2011-es idény kezdetén: a FRF ugyanis idéntől bevezette, hogy akkor is megrendezik a Szuperkupa-döntőt, ha a pontvadászatot és a kupasorozatot is ugyanaz a csapat nyeri meg.

Páva Adorján

2010. július 16., 11:302010. július 16., 11:30

Ez esetben a duplázó gárda, azaz a CFR a bajnoki ezüstérmessel, azaz az Urziceni-i Unireával mérkőzik meg, mégpedig a romániai trófeákat elnyerő együttes otthonában. A Szuperkupa-döntőt szűk egy héttel a bajnoki rajt előtt, vasárnap rendezik meg a Gépész utcai stadionban (Pro Tv, 20.30).
A kolozsváriak szokásukhoz hűen csakis a trófea elhódítására gondolnak. A CFR címvédőnek számít: tavaly kupagyőztesként volt érdekelt a bukaresti Giuleşti-stadionban megrendezett Szuperkupa-döntőben, amelyen tizenegyesekkel 4-3-ra verte az akkori bajnokot – éppen vasárnapi ellenfelét, az Urziceni-t.

A kolozsváriak tavalyi győzelme megszakította a bukaresti csapatok egyeduralmát, hiszen a CFR az első csapat, amely nem fővárosi együttesként diadalmaskodott. A Román Szuperkupa 1994 óta íródó történetében addig csak a Steaua (ötször), a Rapid (négyszer) és a Dinamo (egyszer) nyert. Az első kiírás óta ötször történt meg, hogy nem rendezték meg a döntőt, mert a bajnokságot és a Román Kupát is ugyanaz a csapat nyerte meg – 2008-ban ez éppen a CFR-rel fordult elő, de a FRF júniusi határozata szerint ez már nem fog megismétlődni – a Szuperkupáért kiírt döntőt ezentúl minden évben megrendezik.

A román bajnokságot kétszer (2008, 2010), a Román Kupát háromszor (2008, 2009, 2010), a Román Szuperkupát pedig eddig egyszer (2009) megnyerő Kolozsvári CFR játékosai vasárnap este olasz edzőjükért, Andrea Mandorliniért is hajtanak majd, akit győzelemmel szeretnének megajándékozni – a szakember szombaton ünnepli 50. születésnapját. A szervezők az árvízkárosultakra is gondolnak: a bevételek 30 százalékát nekik ajánlják fel.

A CFR egyébként pénteken tér haza az ausztriai edzőtáborból, ahol szerda este zárta le felkészülési meccsei sorát – 2-1-re verte a Lipcsei Red Bullt. A Gépész utcaiak góljait Bjelanovic és Mureşan szerezte. Az egyszeres horvát válogatott csatár a CFR egyik nyári szerzeménye: a Serie A-ban és B-ben 8 évet eltöltött 31 éves támadó a Vicenzától érkezett Kolozsvárra. A lipcseiek elleni meccs előtt a CFR 4-2-re kikapott a Slavia Prágától, illetve 3-0-ra verte az Anderlechtet, 4-0-ra az SV Hallwangot és 5-3-ra az SV Grödiget. A keret eközben több játékossal is kiegészült: Bjelanovic mellett Dominique Kivuvu (angolai középpályás, a NEC Nijmegentől jött), Ioan Hora (középpályás, Besztercei Gloria), Ionuţ Rada (hátvéd, Al Naszr) és Nuno Diogo (portugál hátvéd, FC Brassó) az új szerzemény, míg Paul Batinnak (Aradi UTA) és Diego Ruiznak (Kasimpasa) lejárt a kölcsönszerződése. Ezenkívül a CFR az elmúlt idényben kölcsönjátékosként Kolozsváron szereplő Felice Piccolót is megvette az Empolitól.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés