
A hajrára széteső magyar női kézilabda-válogatott 21-17-re kikapott a második félidőben remeklő román csapattól a szerbiai világbajnokság újvidéki csoportjának csütörtöki, negyedik fordulójában.
2013. december 12., 21:592013. december 12., 21:59
2013. december 13., 00:522013. december 13., 00:52
A korábbi mérkőzésekre nem sok magyar szurkoló látogatott ki, de a románok elleni presztízsösszecsapásra már kétezren voltak kíváncsiak a helyszínen az MTI beszámolója szerint. A románokat mintegy háromszázan buzdították. A magyar tábor olykor sértő rigmusokat is megengedett magának. A himnuszok alatt magyar zászlóerdő borította a lelátót.
A tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmes magyarok remek első félidőt produkáltak, és az ellenfél egyszer sem tudott vezetni. A tornára most benevezett Zácsik Szandra, illetve a sokat mozgó Görbicz Anita révén 10-8-as előnnyel vonult el pihenőre Hajdu János szövetségi kapitány csapata.
A folytatásban összeszedettebb volt a román együttes, a 47. percben vezetett először, majd kiváló kapusteljesítménnyel a győzelmet is megszerezte a hajrában rengeteget rontó magyarok ellen.
A magyarok pénteken a százszázalékos németek ellen játszanak, és egy esetleges újabb vereség nehéz folytatást ígérne a kieséses szakaszra. Ha a magyar csapat három góllal nyer, akkor is csak a harmadik helyen végez a csoportjában.
Hajdu János szövetségi kapitány a mérkőzés után azt mondta, hogy kitűnően játszottak a románok. \"Mi jól védekeztünk, de 17 lőtt góllal nem lehet nyerni. A támadójáték akadozott, nem volt ritmusunk. Egy csatát elveszítettünk, a háborút nem. A nyolcaddöntő lesz a legfontosabb, remélem, addigra minden összeáll\" - mondta Hajdu.
Gheorghe Tadici, a románok szövetségi kapitánya is úgy látta, csapata remekül játszott, hittek a győzelemben. \"Szinte végig tartani tudtuk a megbeszélteket. Amíg Görbicz mellett a magyar kapus, Kiss is jól játszott, addig volt nehéz dolgunk. Köszönjük a két szurkolótábornak, hogy remek légkört teremtett. Bízom benne, hogy minél messzebbre jutunk a vb-n\" - jelentette ki a szakember.
D csoport, 4. forduló:
Románia-Magyarország 21-17 (8-10)
Csehország-Ausztrália 34-10 (15-4)
Németország-Tunézia 26-20 (10-11)
Az állás: 1. Németország 8 pont (125-90), 2. Magyarország 6 (117-87), 3. Románia 6 (103-73), 4. Csehország 4 (121-106), 5. Tunézia 0 (85-107), 6. Ausztrália 0 (53-141).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!