Hirdetés

A Steaua hatot lőtt, az Astra ötöt kapott az Európa Ligában

Záporoztak a gólok mindkét romániai csapat mérkőzésén a labdarúgó-Európa Liga csütörtök esti nyitófordulójában, csakhogy amíg a Horvátországban játszó Giurgiui Astra 5-1-re kikapott a Ploiești-i Petrolult a selejtezőkben elbúcsúztató Zágrábi Dinamótól, addig a Steaua hattal szórta meg a találkozót emberhátrányban befejező dán vendégét, az Aalborgot. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. szeptember 19., 15:272014. szeptember 19., 15:27

A 6-0-s győzelmével a román bajnok beállította az európai kupákban jegyzett eddigi legjobb eredményét, azt amennyivel a KEK 1979–1980-as szezonjában legyőzte a svájci Young Boyst.

Pedig a házigazda bukarestiek gyengén kezdték a nézők nélkül rendezett összecsapást, és ha ellenfelük saját nevelésű futballistái nem puskázták volna el a hihetetlen ziccereket, akkor előnnyel zárták volna az ellentámadásokból táplálkozó, őrült ritmusú első félidőt. De a szerencse Costel Gâlcă legénysége mellé szegődött, amely a szünetről visszatérve átrajzolta a játék képét.

Miközben az Aalborg futballistái szinte mindent elfelejtettek, ami korábban tudtak, addig a román bajnok valósággal a sárba döngölte őket. Előbb Sânmărtean az 51. percben jegyzett egy remekbe szabott gólt, majd miután hat perccel később kiállították a dánok kapusát, Rusescu értékesített egy büntetőt. Ettől a vendégek teljesen összeomlottak, nyílt teret engedtek a Steaua offenzívájának. A 61. percben Chipciu passzát az a Keserü értékesítette, aki aztán a 65. és a 72. percben is gólt szerzett, a 6-0-s végeredményt pedig a duplázó Rusescu állította be.

„Nagyon nehéz volt számunkra ez a mérkőzés, az első játékrészben egyáltalán nem voltunk összhangban. A csapatkapitányuk szabadon lavírozott a mieink között. Ezen aztán a szünetben változtattunk. Láttam, hogy mindenki a tavaly látottakkal hasonlítgat. A Steaua másképp játszik idén, többet passzol, de nem lassabb, hanem kombinatívabb, 6-7 játékos is részt vesz az építkezésben” – magyarázta Gâlcă.

Kent Nielsen, az Aalborg edzője érthető csalódottsággal állapította meg, hogy „ilyen mérkőzést még nem élt át”, főleg az erőnléti felkészületlenség számlájára írta a kudarcot. A Steaua legközelebb Ukrajnában játszik azzal a Kijevi Dinamóval, amely az első fordulóban 3-0-ra nyert a Rio Ave ellen a J csoportban.

Az Astra ezzel szemben Daniel Isăilă edző megfogalmazása szerint „katasztrofálisan” rajtolt a D előjelű négyesben. „Nagyon jó csapattól kaptunk ki, de megbocsáthatatlan hibákat vétettük. Az első félidőben három középre adásból három gólt kaptunk. A játékosaim felelőtlenek voltak, és nagyon aggaszt, hogy rendre ilyen sok gólt kapunk” – mutatott rá a szakvezető a Zágrábi Dinamo ellen 5-1-re elveszített összecsapást követően. A romániai együttes legközelebb már hazai közönsége előtt fogadja azt az osztrák Salzburgot, amelyik csütörtök este – Gulácsi Péterrel a kapuban – 2-2-es döntetlent ért el a vendég Celtic Glasgow ellen.

A Dzsudzsák Balázst foglalkoztató Moszkvai Dinamo 2-1-re győzött a Panathinaikosz vendégeként úgy, hogy az orosz csapat magyar válogatott szélsője végigjátszotta a találkozót, és egy gólpasszal vette ki részét a sikerből, egyszer pedig a kapufát találta el.

Európa Liga, 1. forduló, A csoport: Borussia Mönchengladbach–Villarreal 1-1, Apollon Limasszol –Zürich 3-2.

B csoport: Brügges–Torino 0-0, Köbenhavn–Helsinki 2-0.

C csoport: Partizan–Tottenham Hotspur 0-0, Besiktas–Aszterasz Tripolisz 1-1.

D csoport: Red Bull Salzburg–Celtic Glasgow 2-2, Zágrábi Dinamo–Astra Giurgiu 5-1.

E csoport: Eindhoven–Estoril 1-0, Panathinaikosz–Moszkvai Dinamo 1-2.

F csoport: Dnyipro–Internazionale 0-1, Karabag–Saint-Etienne 0-0.

G csoport: Standard Liege–Rijeka 2-0, Sevilla–Feyenoord 2-0.

H csoport: Lille–Krasznodar 1-1, Everton–Wolfsburg 4-1.

I csoport: Young Boys–Pozsonyi Slovan 5-0, Napoli–Prágai Sparta 3-1.

J csoport: Steaua–Aalborg 6-0, Rio Ave–Kijevi Dinamo 0-3.

K csoport: PAOK–Minszki Dinamo 6-1, Fiorentina–Guingamp 3-0.

L csoport: Metaliszt Harkiv–Trabzonspor 1-2, Varsói Legia–Lokeren 1-0.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés