Hirdetés

A sírból hozta vissza a brazilok elleni meccset, megszerezte első győzelmét az olimpián a magyar női kézilabda-válogatott

Nehezen ment. A magyar lányok az utolsó percben döntötték el a brazilok elleni meccset •  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Nehezen ment. A magyar lányok az utolsó percben döntötték el a brazilok elleni meccset

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Izgalmas, fordulatos mérkőzés után, ötgólos hátrányt ledolgozva 25-24-re legyőzte a brazilokat a magyar női kézilabda-válogatott a párizsi olimpián vasárnap délelőtt játszott mérkőzésen, a csoportkör második fordulójában.

Krónika

2024. július 28., 11:382024. július 28., 11:38

2024. július 28., 12:482024. július 28., 12:48

A két együttes korábban 18 alkalommal találkozott egymással, 11 magyar győzelem, két döntetlen és öt brazil siker volt a mérleg. Legutóbb a tokiói játékok csoportkörében csaptak össze a felek, akkor 33-27-re a dél-amerikaiak kerekedtek felül.

Az MTI emlékeztet: a magyar csapat készült a korai kezdésre, a felkészülés során a szlovénokkal játszott már reggel kilenc órától.

Hirdetés

Nem is kezdett álmosan Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese, a csapatkapitány és zászlóvivő Böde-Bíró Blanka védésével és Kuczora Csenge góljával indult a meccs. A helyzeteket jól alakította ki a magas iramú találkozó elején a magyar együttes, rövid időn belül kétszer is a kapufa akadályozta meg a gólszerzést, míg a brazilok elsősorban a gyors támadásokra és a jobb szélre alapoztak.

Hat-négyes magyar előnynél jött az első dél-amerikai időkérés, csapatkapitánya, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO-t erősítő Bruna Almeida de Paula vezérletével fordított is a rivális (6-7).

Innen a brazilok kerültek előnybe, s rendre az ő egygólos előnyük után kellett az egyenlítésért támadnia a magyar válogatottnak, amely Böde-Bíró védéseivel tartotta a lépést, ám az első emberhátrányos időszakot is kihasználva négy találattal elhúzott az ellenfél (8-12). A cserék érkezése után a védekezés nem működött olyan hatékonyan, mint előtte, támadásban is hiányzott az addigi pontosság, így háromgólos hátrányban vonult az öltözőbe Golovin alakulata.

A második félidőt emberelőnyben kezdte a magyar válogatott, Böde-Bíró mindkét szélről fogott lövést, ám

a támadásbeli pontatlanságok és kidolgozott helyzetek nélkül befejezett akciók miatt 18-13-ra ellépett Brazília.

Bő nyolcperces gólcsendjét megtörve két szélső találattal közelített a magyar csapat, 19-17-nél pedig már a „mínusz egyért” támadhatott. Ekkor ez még nem sikerült, sorfrissítés után viszont 20-19-re felzárkózott, amely védekezésben is többször változtatott, külön figyelmet szentelt például a brazil támadások „eszének” számító De Paulára.

Füzi-Tóvizi Petrát kellett ápolni egy ütközés után 22-21-nél, majd két emberhátrányos percet kibekkelve – 8-8 után először – 23-23-nál ismét döntetlen lett az állás. Az utolsó öt percben többször is támadhatott a vezetésért Golovin válogatottja: az utolsó percben Böde-Bíró ziccert védett – ez volt a 11. hárítása –,

a második félidőben pályán lévő és ezúttal parádésan játszó Simon Petra pedig hat másodperccel a dudaszó előtt egy pontos távoli lövéssel eldöntötte a mérkőzést.

Ezzel a francia fővárosban első győzelmét ünnepelhette a női válogatott.

A braziloknál a BL-ezüstérmes Gabriela Moreschi ugyancsak 11 védéssel zárt.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint nagyon akartak, de közben nagyon sokat hibáztak a magyar női kézilabda-válogatott játékosai.

„Nem így terveztünk, ahogy sikerült, de persze örülünk a győzelemnek, pláne így, hogy az utolsó másodpercekben jött össze. Felemás volt a mai teljesítményünk, bízom benne, hogy ez csak a reggel kilenc órás kezdésnek tudható be” – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak a meccs után az edző.
A magyarok jól kezdtek, de 6-4-es vezetésük után 13 perccel már 12-8-as hátrányban voltak. A 39. percben 18-13-as előnyben volt Brazília, ám a magyar egyenlítést követően Böde-Bíró Blanka 11. védésének és Simon Petra ötödik góljának köszönhetően az utolsó percben összejött a rendkívül fontos győzelem.

Golovin hozzátette,

voltak olyan időszakok, amikor úgy játszottak, ahogyan tervezték, és végrehajtották, amiket megbeszéltek, de akadtak olyan periódusok is, amikor mindez kevésbé sikerült.

„A legfontosabb, hogy nagyon akartunk, de közben nagyon sokat hibáztunk. Ennyi eladott labdával és technikai hibával nem nagyon lehet meccset nyerni. Voltak olyan periódusok, amikor nagyon elkapkodtuk a támadásokat, amikor egyet kivédekeztünk, abban a pillanatban valaki gondolt egyet és a második átadásnál kapura lőtt. Szerintem sokkal higgadtabban kellett volna játszani, hogy ez a mérkőzés egyszerűbb legyen” – magyarázta a kapitány.

Mint kifejtette, a brazil válogatottnak azt a sajátossága, hogy a kettes védők lezárják a területet, így nagyon nehezen bejátszható a labda. A magyar szélsők éppen ezért nagyon kevés labdát kaptak, de erre fel volt készülve a válogatott, és bár a szélsők ma nem voltak gólerősek, védekezésben nagyon hasznosan játszottak.

Idézet
Mindenki hozzátett valamit, hogy győzelemmel zárjuk a mérkőzést”

– közölte Golovin.

Füzi-Tóvízi Petra két góllal járult hozzá a sikerhez, de tíz perccel a vége előtt elveszítette őt a csapat, mert összefejelt ellenfelével.

„Jól vagyok, illetve jól leszek, nincsen semmi komolyabb probléma” – mondta a Debrecen beállója, aki már az első félidőben is kapott pihenőt.

„Kicsit elfáradtam és kértem, hadd üljek le néhány percre, de Bordás Réka jól tudott pótolni, így kiegészítjük egymást” – mesélte.

Mint elmondta, nagyon feszültnek érezte belülről a csapatot, mert nagyon szerették volna megszerezni az első győzelmünket az olimpián.

Idézet
Azt éreztem, hogy nagyon akarunk és a nagy akarásnak nyögés is lehet a vége. A második félidőben sikerült lehiggadnunk és megbecsülni a labdákat, amiket az első félidőben nagyon eldobáltunk. Ez volt a siker kulcsa”

– vélekedett.

Klujber Katrin úgy nyilatkozott, érzelmileg kemény mérkőzésen vannak túl, ő is nagyon feszült és ideges volt, de minden jó dolognak tudott örülni.

„Szerencsére csapatként tudtunk működni és végig segítettük egymást. Amikor kezdtem nagyon ideges vagy feszült lenni, akkor szerencsére ott voltak mellettem a társaim és segítettek, hogy átvészeljem ezeket a periódusokat” – nyilatkozta a bajnok és kupagyőztes Ferencváros jobbátlövője, aki háromszor volt eredményes.

Hozzáfűzte:

hullámzó volt a mérkőzés, hiszen nagyon jól kezdtek, de aztán a védekezésük „egy kicsit felborult”.

Utána nagyon sok helyzetet kihagytak, meglátása szerint a nagy küzdelemnek köszönhető a jó eredmény. Mint rávilágított, nehéz hatvan percen keresztül összpontosítani, de nem szabad, hogy a lendület elvigye a figyelmüket.

„Sokszor átmegyünk kapkodásba, és ha eggyel-kettővel vezet az ellenfél, akkor néhány másodperc alatt akarjuk megoldani a dolgokat, ez pedig technikai hibákhoz vezet. Ezen mindenképpen változtatnunk kell, végig higgadtnak kell lennünk” – magyarázta Klujber.

A mezőny legeredményesebb játékosa, Simon Petra kijelentette: nagyon örül, nagyon jól érzi magát, hiszen fantasztikus volt egy ilyen mérkőzést játszani.

„Nem játszottunk a legjobban, voltak rossz periódusaink, de ki tudtunk jönni belőle, és a végén, amikor át kellett venni a vezetést, akkor meg tudtuk csinálni” – közölte.

A Ferencváros irányítója elmesélte, az utolsó időkérésnél Golovin Vlagyimir azt kérte, sima keresztet csináljanak Debreczeni-Klivinyi Kingával, majd Papp Nikoletta menjen be az egyes és a kettes poszton védekező brazil játékos közé. Simonnak a kettes és a hármas közé kellett volna támadnia, de látta, hogy Papp nem áll ott, ahol kellene, ezért muszáj volt megállnia.

Megkapta a labdát, felnézett és látta, hogy nincs már sok idő hátra, ezért döntött a lövés mellett, amiből a győztes gól született.

A magyar válogatott csütörtökön 31-28-ra kikapott a franciáktól, a folytatásban kedden Angola, csütörtökön Spanyolország, szombaton pedig Hollandia lesz az ellenfele. Két hatcsapatos csoportban zajlanak a küzdelmek, az első négy-négy válogatott jut a negyeddöntőbe.

Eredmények, csoportkör, 2. forduló, B csoport:
Magyarország-Brazília 25-24 (12-15)
Dél-párizsi 6-os Aréna, v.: Jorum, Kleven (norvégok)
lövések/gólok: 46/25, illetve 44/24
gólok hétméteresből: 0, illetve 4/3
kiállítások: 6, illetve 4 perc

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Történelmi Dacia-siker a Dakaron, tisztesen helytállt az erdélyi magyar motoros

Az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a szombaton véget ért, 48. Dakar-ralit Szaúd-Arábiában.

Történelmi Dacia-siker a Dakaron, tisztesen helytállt az erdélyi magyar motoros
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Kézilabdában nincs barátság: lelépték a magyarok a lengyeleket az Eb-nyitányon

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-21-re legyőzte Lengyelországot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Kristianstadban.

Kézilabdában nincs barátság: lelépték a magyarok a lengyeleket az Eb-nyitányon
2026. január 16., péntek

A végén „nyílt ki a tulipán”, győzelemmel kezdte a középdöntőt a magyar vízilabda-válogatott

A csoportjából százszázalékos mérleggel érkező magyar válogatott sokáig szoros meccset vívott Hollandiával, amely ellen azonban végül 16-11-re nyert a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság első középdöntős mérkőzésén.

A végén „nyílt ki a tulipán”, győzelemmel kezdte a középdöntőt a magyar vízilabda-válogatott
2026. január 16., péntek

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
Hirdetés
Hirdetés