
A Real Madrid nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2015/16-os kiírását: a királyi gárda a sorozat szombat esti döntőjében városi riválisát, az Atlético Madridot győzte le az 1-1-es rendes játékidőt és hosszabbítást követően 11-esekkel. A Real Madrid története során tizenegyedik alkalommal diadalmaskodott a legrangosabb európai kupasorozatban, ezzel továbbra is csúcstartó.
2016. május 29., 11:552016. május 29., 11:55
2016. május 29., 13:102016. május 29., 13:10
Nagy lendülettel kezdett a Real Madrid a milánói San Siróban rendezett összecsapáson: Oblaknak, az Atlético Madrid kapusának már az ötödik percben hatalmasat kellett védenie, nem sokkal később azonban Ramos belepiszkálásánál már ő is tehetetlen volt. Érdekesség, hogy a világ- és Európa-bajnok védő ezt megelőzően legutóbb éppen a két évvel ezelőtti fináléban volt eredményes a BL-ben.
A folytatásban a Real visszavett a tempóból, s elsősorban a biztos védekezésre koncentrált, az Atléticónak pedig láthatóan nem igazán volt válasza erre a helyzetre, leginkább csak körbe-körbe járatta a labdát.
A fordulást követően szinte azonnal egyenlíthetett volna az Atlético, de Griezmann büntetőt rontott. A folytatásban a Real többször is végleg eldönthette volna az összecsapást, előbb Benzema ugrott ki egy az egyben – és lőtt Oblakba –, majd Bale már a kapust is kicselezte, lövését azonban a gólvonalon blokkolták. Utóbbit követően szinte azonnal jött az egyenlítés, a csereként pályára lépő Carrasco volt eredményes.
A hajrában nem változott az eredmény, így jöhetett a ráadás. A hosszabbításra mindkét csapat elkészült az erejével, több játékos is csak sántikált, igazi helyzet nem alakult ki, így következett a BL történetének hetedik büntetőpárbaja, amelyben a kapusok gyakorlatilag csak mellékszereplők voltak, ugyanis az egyetlen hibázó, Juanfran a kapufát találta el. Különben a döntő negyedik játékvezetője Kassai Viktor volt.
Bajnokok Ligája, döntő:
Real Madrid (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) 1-1 (1-0, 1-1, 1-1) – 11-esekkel: 5-3
Milánó, Giuseppe Meazza Stadion, 71 500 néző, v.: Mark Clattenburg (angol)
Gólszerzők: Sergio Ramos (15.), illetve Carrasco (79.)
Sárga lap: Carvajal (11.), Navas (47.), Casemiro (79.), Sergio Ramos (90+3.), Danilo (93.), Pepe (112.), illetve Torres (61.), Gabi (90+3.)
Real Madrid: Keylor Navas – Dani Carvajal (Danilo, 52.), Pepe, Sergio Ramos, Marcelo – Luka Modric, Casemiro, Toni Kroos (Isco, 72.) – Cristiano Ronaldo, Karim Benzema (Lucas Vázquez, 77.), Gareth Bale
Atlético Madrid: Jan Oblak – Juanfran, Stefan Savic, Diego Godín, Filipe Luís (Lucas Hernández, 109.) – Saúl Níguez, Gabi, Augusto Fernández (Yannick Carrasco, a szünetben), Koke (Thomas Partey, 116.) – Fernando Torres, Antoine Griezmann
Büntetők:
Lucas Vázquez higgadtan a bal alsóba (1-0)
Griezmann az elvetődő Navas mellett jobbra (1-1)
Marcelo kilőtte a bal alsót (2-1)
Gabi nagy erővel a léc alá (2-2)
Bale könnyedén a bal alsóba (3-2)
Saúl hideg vérrel jobbra (3-3)
Sergio Ramos szintén a bal alsót választja (4-3)
Juanfran a jobb kapufára lő
Ronaldo a kapu bal oldalába (5-3)
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
szóljon hozzá!