Hirdetés

Neaguék nyerték a Bajnokok Ligáját Budapesten

A montenegrói Buducsnoszt Podgorica nyerte a női kézilabda-Bajnokok Ligája négyes döntőjét: a Papp László Budapest Sportarénában rendezett vasárnapi fináléban 26-22-re legyőzte a norvég Larvik csapatát.

2015. május 10., 23:212015. május 10., 23:21

A montenegrói csapat 2012 után másodszor hódította el a trófeát. A tavaly is finalista Buducsnoszt kőkeményen, durván védekezett, és közben 4-0-ra meglépett. A Larvik csak az 5. percben talált be először, és Mörk góljaival megkezdte a felzárkózást. Csakhogy Bulatovics és Neagu, a Podgorica két átlövője magára talált, és visszaállt a különbség (9-5). A folytatásban is inkább a montenegróiak akarata érvényesült.

A második félidő is szinte végig egyoldalú csatát hozott, az északiakon még az időkérések sem segítettek. Lassan szétesett a játékuk – és ugyan a hajrában kicsit összeszedték magukat – összességében esélyük sem volt. A Horváth Péter, Marton Balázs játékvezetői kettős nagy mértékben tolerálta a Podgorica durva játékát.

Az ünnepélyes díjátadó előtt látványos keretek között, a levegőből eresztették le az új BL-trófeát, amely a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzett diákjainak munkáját dicséri. A Final Four legértékesebb játékosának Clara Wolteringet választották, a Buducsnoszt kapusa ezzel a találkozóval búcsúzott a klubtól.

„Minden kétséget kizáróan ez életem legszebb napja – lelkendezett egy román zászlóval a nyakában az első BL-győzelmét arató Cristina Neagu, aki a Vardart erősítő Andrea Peneziccsel holtversenyben lett gólkirálynő 102 találatával. – Szavakkal nem lehet leírni, mit érzek most, egyszerűen hálás vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek. Nagyon keményen megdolgoztunk a szezon során ezért az eredményért. A korábbi súlyos sérülések ellenére mindig is hittem benne, hogy eljutok idáig, és valóra válthatom az álmaimat. Még Romániában is sokan leírtak, hogy már soha nem fogok tudni kézilabdázni, és nézzék meg, itt vagyok, a legjobb szezonom megkoronázásaként aranyérmes lettem a Bajnokok Ligájában.”

A döntővel kapcsolatban Neagu kijelentette, bár tiszteli az ellenfelet, de ez a kezdetektől fogva egyértelműen az ő napjuk volt. Akkor sem estek kétségbe, amikor a végén mínusz négyre feljött az ellenfél, mert érezték, kézben tartják a meccset. A larviki játékosok „bírózására” annyit reagált, a norvégoknak nyilván könnyebb ezzel foglalkozni, mint a hibáikkal, de a pályán egyszerűen jobban működött a taktikájuk.

„Nagyon elégedett vagyok és boldog – mondta a mérkőzést követően Dragan Adzsics, a Buducsnoszt vezetőedzője. – Kimondottan büszke vagyok a csapatomra, mert nagyon odatették magukat. Szezonbeli tizenhat meccsünkből tizenötöt megnyertünk, csupán egyszer játszottunk döntetlent, nem lehet érdemtelen a győzelmünk.”

Katarina Bulatovics tavaly és idén is magasba emelhette a trófeát, 2014-ben még a Győri Audi ETO KC-val nyert. Az átlövő amúgy immár négyszeres bajnok, a dán Slagelsével 2007-ben, jelenlegi klubjával pedig 2012-ben már diadalmaskodott.

A 3. helyért vívott összecsapást a macedón Vardar Szkopje nyerte, amely 28-26-ra verte a Dinamo Szinarát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés