
„Nem értem, hogy Románia legeredményesebb férfi kézilabdacsapatát miért nem akarják megmenteni” – panaszolta lapunknak Nurhan Ali, a Konstancai HCM igazgatója, aki továbbra is megoldást próbál találni az állami számvevőszék döntése miatt kialakult válsághelyzetre.
2014. augusztus 25., 16:452014. augusztus 25., 16:45
A kilencszeres országos bajnok, hatszoros Román Kupa- és háromszoros Szuperkupa-győztes tengerparti együttest ugyanis a megszűnés fenyegeti amiatt, hogy a számvevőszék zárolta a megyei tanács által számukra a sporttörvény alapján megítélt 4 millió lejes támogatást, arra kötelezvén őket, hogy azt a – kisebb projektek vissza nem térítendő támogatásait szabályozó – 350-es törvény alapján hívják le.
„Csakhogy ez a versenysporttal nem összeegyeztethető. Ha nem kapsz pénzt, nyilván adósságot halmozol fel” – mutatott rá a klubvezető. Mivel az említett jogszabály szerint megítélt finanszírozást tartozás esetében nem lehet igénybe venni, és még a játékosok fizetéseire sem használható fel, az önkormányzatok többsége a sporttörvény alapján támogatja a versenysportot.
Nurhan fontosnak tartaná, hogy a hivatásos sporttevékenységeket egyértelműen válasszák szét a tömegsporttól. Az elmúlt időszakban kormányhatározat-módosítást szorgalmazott, és Gabriela Szabó sportminiszter segítségével próbálnak megoldást találni a kialakult problémára. „Tárgyalások folynak kormányzati szinten, állítólag tíz napon belül változhat valami” – magyarázta Nurhan.
A Konstancai HCM-nek viszont az idő is nagy ellensége, mert bár még a ma délutáni, Bákó elleni Szuperkupadöntőre (17 órától) el tudott utazni Brassóba, a hétvégén kezdődő élvonalbeli bajnokságban és a szeptemberi Bajnokok Ligája-selejtezőkben még nem biztos, hogy pályára tud lépni. Utóbbi a legköltségesebb, ráadásul visszalépésük büntetést is vonna maga után.
„A belgiumi kiszállás a legdurvább. Csupán a részvétel és a repülőjegyek költségei 20 ezer euróra rúgnak. De mindent elkövetek, hogy előteremtsem rá a pénzt, már csak azért is, hogy megmentsük a csapat és az ország imázsát. Ha nem jelenünk meg, Romániát két évre eltiltják a BL-szerepléstől, és több tízezer eurós büntetést is kirónak a honi szövetségre” – magyarázta a klubelnök. Mivel a szponzorok nem tolonganak a székházuk ajtaja előtt, meglátása szerint az egyedül megoldás az lenne, ha a városi tanács költségvetés-módosítással kisegítené őket.
A 2010-ben BL-nyolcaddöntőbe jutott, majd idén az EHF-kupában négyes döntőben játszó csapat már így is sokat „szenvedett”, hiszen a kézilabdázók hónapok óta nem kaptak pénzt, és a nyári edzőtáborozásról is le kellett mondaniuk. Bár a kialakult helyzet ellenére Zvonko Sundovski legénysége továbbra is rendszeresen készül a további megmérettetésekre, vannak játékosok – úgy mint a nyáron igazolt Nikola Kedzo, a horvát Goran Bogunovici és a macedón Branislav Angelovski –, akiket a pénztelenség miatt nem tudtak megtartani.
„Az új játékosainkkal verhetetlenek lettünk volna, de a sors nem akarta, hogy meg tudjuk őket tartani. Ha továbbra sem oldódik meg a helyzet, még több kézilabdázót fogunk elveszíteni. Szeretnénk legalább két-három tapasztalt alapembert megőrizni, és mellettük felnevelni az utánpótlást. Ebben az év biztos szenvedés lesz, de ez az élet Romániában” – fogalmazott csalódottan Nurhan.
A címvédő Konstancai HCM-nek a Călăraşi otthonában kellene hétvégén elkezdenie a 2014–2015-ös hazai bajnokságot, míg a BL-selejtezők 3. csoportjában esedékes, Initia Hasselt elleni mérkőzés szeptember 6-ára van kitűzve.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!