Hirdetés

A Maros KK hosszabbítás után nyert Kolozsváron

A szezon egyik leglátványosabb mérkőzésén biztosította be helyét a férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásában a Maros KK, amely hosszabbításban nyert Kolozsváron, egy 216 pontot hozó találkozón.

Boros Miklós

2013. március 06., 07:352013. március 06., 07:35

A vásárhelyiek a mérkőzés nagy részében vezettek, a negyedik negyed közepén ráadásul már 19 pont (88:69) volt az előnyük, ám az utolsó hat percben addigi dinamikus, palánk alatti befutásokra épülő támadójátékuk helyett az idő fogyasztására koncentráltak, ez pedig megbosszulta magát.

Az U kivágott egy 12:0-ás rohanást, a megroppant vendégek az utolsó percben öt büntetőt is elhibáztak, Hriszto Nikolov triplájával pedig 9 másodperccel a vége előtt kiegyenlített a kolozsvári együttes (96:96). A ráadást azonban ismét a vásárhelyiek uralták, akik új fegyvert húztak elő: három triplát is dobtak az öt perc során, miközben az első 40-ben csupán négyet. A legjobb egyéni teljesítmény a vesztesek oldalán volt, Derek Wright 30 ponttal és 8 gólpasszal zárt. Vásárhelyi részről heten is tíz pont fölé jutottak, Vaidotas Peciukas 26-tal volt a legjobb, Branko Csuics 18-at, Andrija Csirics 17-et szerzett. Az U-nak ez volt a 6. hazai veresége (ebből hármat hosszabbításban bukott el), miközben idegenben mindössze kétszer kapott ki.

Az éllovas Nagyvárad kiütötte a Farult, amely mindössze negatív szezoncsúcsot jelentő 44 pontot tudott dobni az Antonio Alexe Arénában. A VSK mind a 12 játékosa szerzett pontot a találkozón, a legeredményesebb Lázár László (15), Milos Peszics (14) és Nemanja Marics (13) volt. Öt fordulóval az alapszakasz vége előtt négy csapat (Várad, Craiova, Vásárhely és Ploieşti) már biztos résztvevője a rájátszásnak, a Kolozsvárnak, a Medgyesi Gaz Metannak és a Temesvári BC-nek pedig csupán egy-egy győzelemre van szüksége a továbbjutáshoz.

Férfi Nemzeti Liga, 25. forduló: Kolozsvári U-Mobitelco–Marosvásárhelyi Maros KK 105:111 (hoszszabbítás után), Nagyváradi VSK–Konstancai Farul 97:44. Az élmezőny: 1. Nagyvárad 48 pont, 2. Craiova 46, 3. Maros KK 43, 4. Ploieşti 43, 5. Kolozsvár 42, 6. Medgyes 42, 7. Temesvár 42.

 

Női négyes döntő Gyulafehérváron
A szakszövetség tegnap kijelölte a női Román Kupa négyes döntőjének és az All Star-gálának a helyszínét: mindkettőt Gyulafehérváron rendezik majd meg. A kupában a házigazda CSU a Sepsi SIC-kel, az Aradi ICIM pedig a CSM Târgoviştével játszik április elsején az elődöntőben, másnap vívják a vesztesek a bronzmérkőzést, a győztesek pedig a döntőt. A gálamérkőzés április 3-án lesz. Mint már megírtuk, a férfi Román Kupa Final Fourját Temesváron (április 5–6.), az All Star-gálát pedig Craiován (március 18.) rendezik meg.

 

 

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés