2012. július 23., 08:222012. július 23., 08:22
A fő helyszín a Kelet-London Stratford nevű részében felépült, két négyzetkilométeres Queen Elisabeth Olimpiai Park lesz, amelyben az olimpiai falu mellett hét nagy sportlétesítményt (Olimpiai stadion, 2-2 sportcsarnok és uszoda, kerékpár-, valamint gyeplabdapálya) található.
A 32 versenyhelyszín között három olyan is akad, ahol már zajlottak ötkarikás események: az 1948-ban az Earls Courtban és a Wembley Arénában (akkor még Empire Pool volt a neve), 1908-ban pedig a wimbledoni teniszpályákon. A szervezők a szabadtéri események esetében igyekeztek London nevezetes részeit is bevenni a helyszínek közé, a futballmérkőzéseket pedig szétszórták Nagy-Britannia legendás stadionjaiba, Glasgowtól Cardiffig. A vezérelv az újrahasznosítás volt, több létesítményt is kizárólag a játékokra húztak fel, majd utána elbontják, vagy máshova szállítják.
Aquatics Centre
A 269 millió fontból megépített úszóközpont nagymedencéje körül 17 500 néző foglalhat helyet. 2008-ban kezdték építeni, tavaly készült el, egy 50 méteres úszómedencét, egy 25 méteres műugró medencét, egy 50 méteres bemelegítő medencét, valamint egy szárazedzésekre és bemelegítésre alkalmas területet foglal magában.
Basketball Arena
A kosárlabda- és kézilabdacsarnok építését 2009-ben kezdték meg, a 12 ezer férőhelyes aréna 2011-re készült el. Ez a legnagyobb ideiglenes helyszín, ami valaha is olimpiai játékokra épült. A 35 méter magas épület a negyedik legnagyobb az Olimpiai Parkban, ajtajai a sportolók magassága miatt 2.4 méter fölött vannak. Az olimpia után lebontják, egyes elemeit újrafelhasználják, vagy áthelyezik Nagy-Britannia más területeire.
BMX Track
A BMX-kerékpárosok 400 méteres körpályája az Olimpiai Park északi részén, a Velodrome mellett található, 2011 tavaszán építették, 6000 néző láthatja a versenyeket. Az olimpia után átalakítják, a kialakítandó VeloPark része lesz.
Brands Hatch
Anglia egyik legismertebb autó- és motorversenypályája 1953-ban épült meg, Sevenoaks közelében, egy farm helyén. 1964 és 1986 között 12-szer rendezték itt a Forma–1-es Brit Nagydíjat. A játékok során Brands Hatch ad otthont a paralimpiai kerékpárversenyeknek.
City of Coventry Stadion
A 2005-ben, 113 millió fontból felhúzott, 32 500 férőhelyes stadion az angol másodosztályban szereplő Coventry City otthona. Az olimpián 12 futballmérkőzést játszanak benne, köztük a nők bronzmeccsét. Hétköznapi nevét (Ricoh Arena) a játékok szigorú reklámszabályai miatt most nem használhatja.
Copper Box
A 7000 férőhelyes Copper Box (Rézdoboz) nevét a 3000 négyzetméternyi rézborításról kapta. Itt rendezik a kézilabdatornák csoportkörét és negyeddöntőjét, valamint az öttusa vívószámát. Az olimpia után edzőcsarnokként működik majd tovább.
Earls Court
Az 1937-ben 40 ezer négyzetméteres kiállítási területnek épült Earls Court leginkább kulturális központként és koncerthelyszínként ismert, olyan neves együttesek léptek már fel itt, mint a Rolling Stones, a Queen, a U2 vagy a Pink Floyd. Az olimpián a röplabdatornákat költöztették ide, 15 ezer néző előtt játszhatnak majd a csapatok.
Eton Dorney
Az evezést és kajak-kenut az Eton Dorney Evezős-központban rendezik, egy 400 hektáros védett parkban. A Dorney-tó 2200 méteres, egy nyolcsávos versenypályával és egy felevező pályával. 2006-ban itt rendezték az evezős-világbajnokságot, a parton 30 ezer néző számára van hely.
Eton Manor
Az Eton Manor Sport Club sportközpontot már a 20. század elején átadták, de 2001-től nem használták. Az olimpia idejére egy ideiglenes edzőközpontot hoztak benne létre a vizes sportok résztvevői számára: három 50 méteres medencében gyakorolhatnak az úszók, több kisebben pedig a szinkronúszók és a pólósok. A paralimpiai játékok alatt a kerekes székes tenisz helyszíne lesz.
ExCeL
A 2000-ben megnyitott konferencia-központban és kiállítási térben eddig több mint 3500 eseményt rendeztek. A játékok idejére négy – 6000–10 000 főt befogadó – sportcsarnokra osztották, és az egyéni sportokágak egyik központja lesz: ökölvívás, vívás, cselgáncs, asztalitenisz, tekvandó, súlyemelés, birkózás és bocsa szerepel a programban.
Greenwich Park
A lovasversenyek otthona London legrégebbi királyi parkja lesz, amelyet 1433 óta használnak, 1997 óta pedig a világörökség része. A 183 hektáros parkban áll a királyi csillagvizsgáló és a Greenwichi Középidő Háza, valamint a Királyi Tengerészeti Kollégium és a Nemzeti Tengerészeti Múzeum szintén világörökségi státuszban. Az olimpiára ideiglenes militarypályát és egy 23 ezer nézőt befogadó lovasarénát alakítottak ki – utóbbit a múzeum területén. A díjugratás, díjlovaglás és lovastusa mellett az öttusa lovas- és kombináltfutás-lövészet számait is itt rendezik.
Hadleigh Farm
A hegyi-kerékpározók versenypályája Essexben található, az 500 hektáros, fűvel és erdővel borított terültet az Üdvhadsereg tulajdona. Eredetileg nem a Hadleigh Farm volt a helyszín, de a nemzetközi szövetség elégedetlen volt a Weald Country Parkban kijelölt pálya nehézségével. A 2011 márciusában épített pálya igen csodás kilátást nyújt a 20 ezer nézőnek, mivel egy hétszáz éves – III. Henrik uralkodása idején épített – vár romjaival szemben helyezkedik el.
Hampden Park, Glasgow
Skócia nemzeti stadionja 1903-ban épült, a közelmúltban 70 millió fontból újították fel, és a skót futball központja, a szövetség és a ligák irodái is itt vannak. Egy örökös amatőr csapat, a Queen’s Park FC otthona, de koncerteket és már sporteseményeket is rendeznek benne. A három BL-, két KEK- és egy UEFA-kupadöntőt vendégül látó Hampden tartja az európai nézőcsúcsot, 1937-ben 149 415 fő látta a Skócia–Anglia válogatott mérkőzést. Jelenleg „csupán” 52 063 férőhelyes, az olimpia alatt 8 mérkőzést rendeznek itt.
Hampton Court Palace
Az országúti kerékpárversenyek időfutamát rendezik az egyik leghíresebb királyi palotája körüli utakon. VIII. Henrik tartotta udvarát ebben a kastélyban, ahol Anglia legrégebbi teniszpályája (pontosabban Royal Tennis – ez a több évszázaddal korábbi változat) és egy 18 lyukú golfpálya is található.
Horse Guards Parade
A Whitehall és a miniszterelnöki székhely, a Downing Street 10 közelében levő Horse Guards Parade a középkorban lovagi tornák, 1745 óta pedig felvonulások és katonai parádék helyszíne. Minden évben itt rendezik a „Trooping the Colour” katonai szemlét a királynő születésnapján, de lovaspóló-bajnokságnak is helyet adott már. Az olimpiára a strandröplabdázók versenypályáját húzták itt fel 15 ezres nézőtérrel.
Hyde Park
A több mint 350 hektáros Hyde Park 1637 óta a főváros legnagyobb királyi parkja, számos amatőr sportklub otthona. A triatlon- és a hosszútávúszó-versenyeket rendezik itt, az úszást a Serpentine-tóban. A 3000 férőhelyes ideiglenes lelátókat csak közvetlenül a játékok előtt húzták fel, utána rögtön le is bontják.
IBC/MPC (sajtó- és közvetítőközpont)
A sajtóközpont az Olimpiai Park északnyugati sarkában található, az egész nap nyitva tartó médiacentrum húszezer újságíró munkahelye lesz. Az olimpia idejére egy 12 ezer négyzetméteres vendéglátó falut is kialakítottak benne, főutcáján bankok, újságárusok, utazási irodák és posták lesznek. A játékok végeztével 80 ezer négyzetméteres üzleti területté bővítik. A Media Transport Mallon lesz az akkreditációs zóna, illetve a sajtó képviselői innen indulhatnak különjáratokkal a versenyhelyszínekre. n
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.