
Fotó: Mihály Csaba
A listavezető Dinamo törte meg a Székelyudvarhelyi KC tíz mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban: egy végig feszült összecsapáson a vendég bukaresti csapat 38-34-re győzött a 22. fordulóban.
2016. február 25., 19:202016. február 25., 19:20
A hargitai klub azonban megóvta a szerda esti találkozót, mivel a vendégek edzői stábja, a korábbi román szövetségi kapitánnyal, Eliodor Voicával az élen a meccs elején a lelátón foglalt helyet. Mint kiderült, edzői könyvük orvosi láttamoztatása lejárt, de a játék alatt állítólag faxon megérkezett a hiányzó dokumentum Bukarestből, és így a 25. perc környéként a megfigyelő jelezte, hogy leülhetnek a kispadra.
Az SZKC közleményben mutat rá, hogy a hazai szövetség szabályzata szerint minden élvonalbeli meccsen legalább egy trénernek a csapat mellett kell lennie, ezért most a zöldasztál fognak dönteni az eredményről. Legutóbb amúgy az elmúlt szezonban a Bukaresti CSM női együttesének szakvezetése volt kénytelen a lelátóról szemlélni egy összecsapást – akkor az ellenfél óvása emiatt sikerrel járt, és a javukra írták a pályán elvesztett találkozót.
A bukaresti városi sportklub férfiegyüttese különben most botlott a 22. fordulóban: 29-29-es döntetlent játszott a Resicabányával, így a hétvégi mérőzések eredményeitől függetlenül az összetett élén Dinamo (59 pont), CSM (50), SZKC (49) a sorrend.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!