Hirdetés

A legszebb születésnap és a méltó búcsú – Szegedi örömnyilatkozatok

A Pick Szeged történelmi diadala, melyet a férfi kézilabda-EHF-kupa berlini négyes döntőjében aratott, két embernek különösképpen kiemelkedő élmény marad: Juan Carlos Pastor vezetőedző élete legszebb születésnapjának nevezte a mostanit, míg Mikler Roland méltóképpen búcsúzott el a csapattól.

Hírösszefoglaló

2014. május 19., 13:212014. május 19., 13:21

Amint arról beszámoltunk, a Pick Szeged kézilabdacsapata vasárnap az EHF-kupa berlini döntőjében 29-28-ra nyert a 2003-ban Bajnokok Ligája-győztes Montpellier ellen. A Tisza-partiak ezzel első magyar csapatként diadalmaskodtak a sorozatban.

„Nincsenek szavak. Ez a szív diadala volt\" – mondta a 46. születésnapját éppen a finálé napján ünneplő Juan Carlos Pastor, aki hihetetlennek nevezte a székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc teljesítményét, kiváltképpen azt, amikor előbb szimpla, majd kettős emberhátrányban talált az ellenfél kapujába a végjáték kezdetén. A hazája válogatottját 2005-ben világbajnoki címig vezető szakember szerint ez a két gól sorsdöntőnek bizonyult, mert nem adott lehetőséget a Montpellier számára, hogy vezetéshez jusson.

A következő szezonban már a nagy rivális Veszprémben szereplő Mikler – akit a torna legjobb kapusának választottak – azt emelte ki, hogy nagyon nehéz lesz elhagynia ezt a társaságot, amely kiváló közösséggé formálódott, és ezt most eredményben is igazolni tudta, mert igazi csapatként tudott diadalmaskodni. Hozzátette, ezzel számára lezárult egy időszak, de így kellett lezárulnia, mert megkoronázta szegedi karrierjét. „Kevesen hitték, hogy megnyerhetjük, de megtettük\" – fogalmazott a válogatott hálóőr.

„A Füchse Berlin legyőzése után elhittük, hogy tényleg győzhetünk. Ez érződött a döntő minden percében, de nem tudom felfogni, hogy tényleg sikerült\" – mondta Balogh Zsolt, aki 57 találattal a Pick Szeged legeredményesebb játékosa volt a sorozatban.

Vadkerti Attila csapatkapitány úgy nyilatkozott, erre a hétvégére összeállt a csapat, és végre sikerült az a bravúr, hogy kétszer egymás után jól játszik kiváló rivális ellen. Hozzátette, tudták, hogy csak akkor emelhetik magasba a kupát, ha ezt sikerül végrehajtaniuk. Mosolyogva megemlítette, elképesztően nehéz a trófea, de ha kell, 24 órán át is súlyzózna vele.

A meccs talán legnagyobb hőse, Ilyés Ferenc szintén csapatmunkáról beszélt: „Annak ellenére, hogy sok külföldi játszik az együttesben, nagyszerű közösség alakult ki, ez vezetett diadalra\" – nyilatkozta az udvarhelyi születésű kézilabdázó, aki a szezon előtt tért vissza Szegedre.

A Pick Szeged révén először hódította el magyar csapat a férfi kézilabda-EHF-kupát. Ezzel pedig egy nagy sorozat szakadt meg, ugyanis a mostanit megelőző tíz kiírásban mindig német együttes győzött. A házigazda Füchse Berlin révén most is volt német résztvevője a négyes döntőnek, de a Pick Szeged a szombati elődöntőben 24-22-re nyert ellene.

A Pick Szeged – a női Bajnokok Ligájában győztes Győri Audi ETO után – a második magyar csapat, amely a 2013-2014-es szezonban európai kupát nyer. A fináléknak pedig nincs vége, hiszen a május 31-én és június 1-jén a kölni Lanxess Arénában esedékes férfi BL négyes döntőben az MKB-MVM Veszprém is érdekelt.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés