
2012. október 15., 08:382012. október 15., 08:38
Az amatőr Kalotaszeg Kupa színvonalához szokott szentkirályi közönségnek – a mintegy 1800 lakosú „európai falu” (szó szerint ez áll a település határában felállított helységnévtáblákon) apraja-nagyja ott toporgott a pálya körül – a csepergő eső ellenére hatalmas élményt jelentett a Bajnokok Ligájában szereplő Kolozsvári CFR vendégjátéka, és kedvüket még az sem szegte, hogy a 18. percben már azon tanakodtak, hogy éppen a hetedik vagy nyolcadik gólt kapta be csapatuk. A mérkőzés alkalmából felavatott kalotaszentkirályi sporttelepnek ugyanis vannak csinos öltözői, két kicsiny lelátója, műfüves futópályája, valamint villanyvilágítása is – eredménytáblára azonban már nem futotta.
Nos, Ricardo Cadú akkor éppen a hetediket fejelte az Akarat hálójába, pár perc múlva azonban előzékenyen hagyta kapura lőni Varga János Zsoltot, a szentkirályi középcsatár pedig 16 méterről ügyesen ki is lőtte a jobb alsó sarkot, majd látványos cigánykerékkel ünnepelte gólját. Innen kezdve senkit sem érdekelt az eredmény, a bragai és isztambuli BL-túrák között egy kalotaszegi kirándulást is bevállaló KVSC-drukkerek is bemutattak egy felelgetős rigmust, miközben Pantelisz Kapetanosz meg sem állt öt találatig, a CFR pedig 16-2-ig – a második hazai gólt egy büntetőt érő Camora-szabálytalanság előzte meg.
A játékvezető a hagyományos 45 helyett már a 39. percben lefújta a község sporttörténelmének legrangosabb mérkőzését, a kolozsvári játékosokra viszont azonnal rátámadt az Akarat támadóinál jóval veszedelmesebben rohamozó rajongók hada, aláírások és közös fotózások kicsikarásának céljából. És hogy igazán profi csapat a CFR, az ekkor látszott meg: a futballisták újabb 45 percen keresztül türelmesen megfeleltek ezen feladatuknak is.
A nap krónikájához tartozik, hogy az Akarat elleni félidő a nap második meccse volt a CFR számára, előtte ugyanis a Kolozsvári Sănătatea ellen is játszott egy szintén egy félidős mérkőzést a bajnok, amelyet 4-1-re nyert meg – a történelmi első gólt azonban a Liga 3-as együttes szerezte, a vasutasoknál nevelkedett Ionuţ Boroştean révén. Amint Póka András, Kalotaszentkirály polgármestere tréfásan megjegyezte a mérkőzések előtti beszédében, egy komoly tornára több csapatot is illik meghívni. Az elöljáró a Krónikának elmondta, a sporttelepet mint 300 ezer euróból építették meg, az összeg felét saját forrásokból teremtették elő, a másik felét pedig kormánytámogatás formájában kapták.
„A létesítmény már tavaly elkészült, de a gyep csak az idén. Az a fontos számunkra, hogy a fiatalok ne csak a kocsmában szórakozzanak” – tette hozzá Póka, akitől a bajnokcsapat meghívásának ötlete is származik. A község sport iránti elkötelezettségét a CFR vezetői is dicsérték, Ioan Andone, a csapat edzője úgy vélte: „ha minden faluban ilyen pálya lenne, akkor a román válogatott minden világbajnokságra kijutna.” Iuliu Mureşan, a klub elnöke pedig elmondta: amikor a csapat programja engedi, szívesen tesznek eleget hasonló felkéréseknek a régióban, ezen a napon a szakmai kérdések háttérbe szorultak a sportág és a klub népszerűsítése mellett.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.