Hirdetés

A Kolozsvár ellopta a pályaelőnyt

Három év után először vesztett meccset a férfi kosárlabda-bajnokság döntőjében a legutóbbi hét kiírást megnyerő CSU Ploieşti, amely az idei finálé első meccsén hazai pályán kapott ki a Kolozsvári U-Mobitelcótól. A második, tegnapi találkozót már behúzta a bajnok, így a jövő hétvégi két kolozsvári összecsapás előtt 1-1-re áll az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc.

Boros Miklós

2011. május 16., 08:382011. május 16., 08:38

Az első meccs zömében a címvédő vezetett, de az első negyed végén jegyzett nyolcpontos különbségnél nagyobb előnyt nem tudott szerezni. Ekkor még nagyon mentek a triplák a hazaiaknak (5/6), később azonban éppen ez okozta vesztüket, mivel hátrányban erőltetni kezdték a távoli dobásokat, a második félidőben viszont csupán 3 akadt be a 13 kísérletből. Az U főleg labdaszerzések utáni lerohanásokból volt eredményes, Kyndall Dykes nyolc kosarat is dobott – illetve többnyire zsákolt – ellentámadásból, mellette pedig Mihai Silvăşan triplái (6/9) tartották meccsben a kolozsváriakat.

Tartósan csak a harmadik negyed közepén vette át a vezetést a kolozsvári csapat (55:59), de Calhoun Quarran a játékrész végén zsinórban vágott 7 pontjával a Ploieşti fordítani tudott (66:60). A végjátékban azonban Adrian Tudor újabb eladott labdái (összesen 7) nyomán a bombaformában játszó Dykes újra büntetett, Branko Csuics és Zoran Krsztanovics pedig leszedték a lepattanókat (10, illetve 8), és bedobták büntetőiket – a 11 labdát lopó Kolozsvár pedig ezzel a pályaelőnyt is elvette. Az U gyakorlatilag öt emberrel játszotta végig ezt a találkozót, Tyler Morris, Csuics, Dykes, Silvăşan és Krsztanovics is legalább 34 percet volt a pályán, főleg Paul Chetreanu és Robert Thomson gyorsan befújt személyi hibáinak köszönhetően.

egnap a szokottnál is idegesebb csatát vívott a két csapat, rengeteg hibával és sportszerűtlen jelenettel. Az első félidőben egyik fél sem tudott elhúzni (39:39), a harmadik negyedben azonban a Ploieşti-nek sikerült megállítania az alig három ponterős emberre építő kolozsvári támadásokat, miközben Kevin Ford hatékony centerjátékára nem találta az ellenszert az U. A negyedik játékrész elején először ment tíz pont fölé a hazaiak előnye (64:53), s innen kezdve már nem volt visszaút a vendégeknek, akik dobásig is nehezen jutottak el, sorra adva el a labdákat. Ezúttal a címvédő kontrázhatott kedvére, amelynek színes bőrű amerikai légiósai olykor már a közönségnek is játszottak. Öt perccel a vége előtt már feladták a meccset az előző napi rohanás után fáradt kolozsváriak, a hajrában pedig mindkét oldalon pályára léptek a korábban alig használt tartalékok, miközben a húzóemberek fejében már a szombaton és vasárnap esedékes mérkőzések jártak.

 

Meglepő Steaua-siker
Meglepetéssel kezdődött a bronzcsata is, a Steaua végig vezetve nyert 90:73-ra Medgyesen a Gaz Metan ellen. A mezőnyből csak 37 százalékkal dobó hazai csapat az utolsó öt és fél percben egyetlen kosarat sem szerzett, és mindössze két játékosa – Patrick Marcu (13) és Tudor Dumitrescu (11) – jutott tíz pont fölé. A Theron Smith és Gregor Hafnar távozása után mindössze három légióssal kiálló bukarestieknél Josh Jackson 19 pontot (5 tripla) dobott, Virgil Stănescu és Virgil Căruţaşu pedig egyaránt 16 ponttal és 10 lepattanóval zárt. A két győzelemig tartó párharc második meccsét szerdán rendezik Bukarestben.


A osztály, döntő, első mérkőzés: CSU Ploieşti–Kolozsvári U-Mobitelco 79:89 (29:21, 14:21, 23:18, 13:29). Pontszerzők: Burlacu 24 (2×3), Szíjártó 16 (4), Ford 12, Quarran 9 (1), Tudor 8 (1), Mack 6 (2), Westrol 2, Guţoaia 2, illetve Dykes 36 (1), Silvăşan 26 (6), Krsztanovics 14 (2), Csuics 8, Morris 5.
Második mérkőzés: Ploieşti–Kolozsvár 82:69 (17:15, 22:24, 22:14, 21:16). Pontszerzők: Ford 20, Burlacu 16 (2), Westrol 16 (1), Quarran 10 (1), Mack 8 (2), Szíjártó 4, Tudor 4, Mack 8, Guţoaia 3 (1), Okoye 1, illetve Silvăşan 19 (2), Krsztanovics 16 (2), Dykes 16, Csuics 9 (1), Chetreanu 3 (1), Morris 2, Thomson 2.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés