2013. február 28., 07:452013. február 28., 07:45
A 13. percben Ronaldót (képünkön) buktatta Piqué a 16-os belül, a megítélt büntetőt a sértett vágta a jobb alsó sarokba. A 39. percben Messi 20 méterről leadott szabadrúgása alig kerülte el a madridi kaput. A szünet után mezőnyfölényben volt a katalán együttes, majd egy kontrából Ronaldo nem hibázott. A 68. percben egy szögletet követően Varane emelkedett a legmagasabbra, és fejese a lécről pattant be. A Real fiatal védője a január 31-i első felvonáson szintén fejjel volt eredményes. A Barcelonának ezek után már nem maradt esélye a továbbjutásra, a hajrában csak becsületgólt sikerült megszereznie.
“Nagyszerű meccset játszottunk – mondta a 3-1-es siker és a továbbjutás után a két gólt szerző Cristiano Ronaldo. – Nagyon komolyan vettük a találkozót, jobban futballoztunk ellenfelünknél, s szereztünk három gólt, ami óriási teljesítmény a Nou Campban.” A portugál támadó a barcelonai El Clasicókon megszokott formáját mutatta kedden este, ugyanis sorozatban hatodik idegenbeli szuperrangadóján volt eredményes.
“Ronaldo létfontosságú a számunkra – méltatta csapattársát a meccs utáni sajtótájékoztatón a José Mourinho vezetőedzőt helyettesítő Iker Casillas csapatkapitány, aki kartörése miatt nem játszhatott. – A mostani és a korábbi rangadóinkon is bizonyította, hogy milyen kiváló játékos. Cristiano remek formában futballozik mostanában, amire meg kell próbálnunk építeni a következő meccseinken is.” A Barca legjobbja, Lionel Messi ugyanakkor visszafogottan játszott, csakúgy, mint múlt szerdán, az AC Milan elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőben – melyet 2-0-ra veszített el a katalán együttes –, ráadásul ezúttal társai is gyenge teljesítményt nyújtottak. “Nehéz elfogadni a vereséget, de gyorsan túl kell tennünk magunkat a történteken – fogalmazott Cesc Fabregas, a Barcelona középpályása. – Megvoltak a lehetőségeink, de a Real nagyon könnyen lekontrázott minket, és hátul óriási területeket hagytunk a számára. Tanulnunk kell ezekből a hibákból, mert ugyan most kiestünk, de két másik sorozatban még a győzelemért küzdünk.”
Az El Clásicók történetében ez volt a 224. felvonás, és a 89. Real-siker. Emellett még 87 Barca-győzelem született, 48 mérkőzés pedig döntetlennel zárult. A két elitgárda szombaton bajnoki mérkőzésen találkozik újra egymással. A Barcelona a bajnokságban 12 ponttal vezet az Atlético Madrid és 16-tal a Real előtt, így győzelme nagyon valószínűnek tűnik. A Real a lapzárta után megrendezett Sevilla–Atlético párharc győztesével (az első meccsen 2-1-re nyertek otthon a fővárosiak) játszik a Király Kupa döntőjében.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.