Hirdetés

A HSC nyert, a Brassó büntetőkkel kikapott

Gólzáporos győzelmet aratott a Ferencváros felett a Csíkszeredai HSC a közös magyar–román–szlovák jégkorongbajnokság, a Mol Liga alapszakaszának vasárnap esti összecsapásán. A Brassói Corona ugyanakkor büntetőkkel kikapott a vendég Miskolctól.

2013. szeptember 30., 14:482013. szeptember 30., 14:48

Ebben az idényben a legutóbbi volt az első olyan hétvége, amikor a HSC egymás után két sikert aratott. A Miskolc legyőzése (2-1) után vasárnap tizenegy gólt láthatott a csíki közönség a Vákár Lajos Műjégpályán, ahol a Ferencváros 8-3 arányban maradt alul.

Az első 25 percben fej-fej mellett haladtak a csapatok a gólgyártással, kiegyensúlyozott volt a találkozó: a hazaiak 1-0-ra és 2-1-re vezettek, de a Fradi kétszer is kiegyenlített, sőt a 22. percben 3-2-re vezetett. Ezután azonban nagy fordulat állt be, a HSC a 25. és 45. perc között sorozatban hat gólt lőtt Budai kapusnak. Érdekesség, hogy a 11 gólból 8 távoli lövésből született.

Gál Sándor, a Csíkszereda vezetőedzője megkönnyebbülve könyvelte el a sikert: „Ez egy olyan mérkőzés volt, melynek a végén nem kellett izgulnunk. Örvendünk annak, hogy a fiatalokat is jégre tudtuk küldeni. Nehezebben indult a találkozó, és amikor a Fradi átvette a vezetést, nem adtuk fel, harcoltunk, megfordítottuk az eredményt. Nehezebb meccs volt, mint ahogy az eredmény mutatja.”

A Brassó fordulatos találkozón maradt alul a vendég Miskolccal szemben, amely a hajrában 4-3-ra vezetett, de a hazaiak – miután lehozták a kapust – 17 másodperccel a vége előtt egyenlítettek. A hosszabbítás nem döntött, így a büntetők következtek, amelyet a Jegesmedvék nyertek meg.

„Nagy csalódás az eredmény. A Miskolc egyre jobb lett, nyomás alatt tartott bennünket, de úgy érzem, hogy mindenekelőtt a 2. harmad első 10-12 percében lett volna lehetőségünk megnyugtató előnyt szerezni, és esetleg eldönteni a meccset. De ahogy ez ilyenkor lenni szokott, aki nem lő gólt, annak gólt lőnek, és ma pontosan ez történt – értékelt Greg Lindqvist, a brassóiak svéd vezetőedzője. – Nem hibáztunk túl sokat, de még mindig messze vagyunk attól a játéktól, amit szeretnék látni, ahogy játszanunk kellene. Örülök Molnár Zsolt góljainak, de továbbra is van még sok csatárunk, akik adósak azzal, hogy megmutassák, mit tudnak. Ebben az évben minden mérkőzés egy-egy komoly csata, de ezt már a szezon kezdetekor is elmondtam, nincs ebben semmi meglepő.”

A Mol Liga két erdélyi csapata a folytatásban három-három meccset játszik idegenben: pénteken Érsekújvár–Csíkszereda és Dunaújváros–Brassó, vasárnap Miskolc–Brassó és Újpest–Csíkszereda, jövő hétfőn pedig Dunaújváros–Csíkszereda és Ferencváros–Brassó mérkőzéseket rendeznek.

Mol Liga, vasárnapi eredmények: HSC Csíkszereda–Ferencváros 8-3 (2-1, 3-2, 3-0). Gólszerzők: Molnár Zsombor (15., 28.), Szőcs (5.), Mihály Ede (26.), Góga (32.), Moldován (41.), Novák (44.), Bíró Tamás (45.), ill. Ojanen (13., 22.), Dancsfalvi (22.). Büntetőpercek: 14-20.

Brassói Corona–Miskolci Jegesmedvék 4-5 – büntetőlövésekkel (1-0, 1-3, 2-1, 0-0, 0-1). Gólszerzők: Molnár Zsolt (46., 60.), Saluga (11.), Wehrs (38.), ill. Tóth (32., 59., 65.), Knox (39.), Ritó (39.). Büntetőpercek: 26-16.

A Mol Liga állása: 1. Brassó 21 pont/10 meccs, 2. Dunaújváros 19/8, 3. Érsekújvár 16/8, 4. Csíkszereda 15/10, 5. Miskolc 14/9, 6. Ferencváros 10/10, 7. Újpest 1/9.

Dobos László, Páva Adorján

 

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
2026. január 07., szerda

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében

Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében
Hirdetés
Hirdetés