
Fordulatos mérkőzésen 2-1 arányú győzelemmel szerezte meg a három pontot a Kolozsvári CFR a vendég Dinamo ellen az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi 11. fordulójában.
2014. október 19., 17:152014. október 19., 17:15
Rangadóhoz méltón, az élmezőnybe tartozó két csapat a kezdés után azonnal egymásnak esett. Guima fejesét Marc alighogy kivédte, a 3. percben már meg is szerezték a vezetést a bukarestiek: Valentin Lazăr, a fővárosiak csapatkapitánya a 16-oson kívülről rúgta be a labdát Felguieras kapujába. Az első félidő ezt követően is nyílt sisakos játékot hozott, a két csapat összesen 16 alkalommal lőtt kapura.
A kapott gól után a hazai együttes sorra vezette egyre veszélyesebb támadásait. Előbb Ivanovszki hagyott ki egy ajtó-ablak ziccert – egy lövőcsellel elfektette a kapust, majd centikkel az üresen marad kapu mellé gurított –, de végül egyenlített a CFR. Az öt és feles vonal előtt Bărboianu felborította a középhátvéd Lariét, és a jogosan megítélt büntetőt Giorgi Csanturia, a „vasutasok” grúz válogatott támadója értékesítette a 19. percben.
A két kapu előtt a gólváltást követően is számtalan helyzet adódott. A 22. percben Ivanovszki a kapufát találta el, a túloldalon Bilinszki lövését Felguieras tolta bravúrral a lécre. Ezzel együtt a hazai csapat játszott jóval veszélyesebben, kétszer annyi kapura lövéssel próbálkozott, mint ellenfele.
Flavius Stoican, a vendégek trénere a félidőben levonta a tanulságokat, és a folytatásban gyakorlatilag a saját kapuja elé szögezte tanítványait. Helyzetük így is akadt egy eladott labdát követően, de a csereként beállt Rotariu hiába vezethette azt fel teljesen egyedül, a portugál hálóőrön nem tudott kifogni.
A második félidőt rengeteg szabálytalanság jellemezte, folyamatos játék szinte alig tudott kialakulni. A vasutasok is csak egyszer találták el a kaput ebben a játékrészben, de az gól lett. A 83. percben Szusics ravasz bedobása után Larie zavartalanul centerezhetett, a hajszálpontos beadásra pedig Guima bólintott rá a 16-oson belül – a vendégek kapusának esélye sem volt hárítani.
Győzelmével a CFR már 25 pontnál tart, és biztosan őrzi második helyét az összetettben, ám a kolozsváriak vezetőedzője, Vasile Miriuţă közölte: ahhoz, hogy csapata versenyben maradjon a bajnoki címért, a klubvezetésnek rendeznie kellene a játékosok pár hónapja csúszó fizetését, a téli átigazolási szezonban pedig két újabb játékosra van szüksége.
Liga 1, 11. forduló, eredmények: Kolozsvári CFR–Dinamo 2-1, Iași–Botoșani 2-2, Rapid–Brassó 0-1, Viitorul–Galac 3-0, Pandurii–Marosvásárhely 1-1.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!