2013. április 18., 11:412013. április 18., 11:41
A FIFA a román szövetség álláspontját kérte azzal kapcsolatban, hogy a Hollandia-Románia vb-selejtezőn a vendégszurkolók magyarellenes transzparenst feszítettek ki a nézőtéren.
„Elküldtük az álláspontunkat, és reméljük, nem büntetnek meg bennünket. Normális körülmények között nem rendelhetnek el zártkapus mérkőzést, mert nem volt rasszista megnyilvánulás. A mérkőzés megfigyelői nem láttak semmit” - magyarázta Mircea Sandu.
A FRF vezetője azt is bejelentette, hogy a magyar, illetve a török szurkolók 2500-2500 jegyet kapnak a román válogatott elleni, szeptember 6-i és 9-i bukaresti mérkőzésekre.
A román szurkolók magyarellenes megnyilvánulásai március 18-án kezdődtek, amikor a kolozsvári CFR és a bukaresti Rapid román bajnoki mérkőzésén a bukaresti csapat szurkolói magyar zászlót égettek a nézőtéren. Az ügy kapcsán az RMDSZ Mikó Imre jogsegélyszolgálata több fórumon is feljelentést tett, a román élvonalbeli bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgó Liga pénzbírságot szabott ki a Rapidra, a FRF pedig bocsánatot kért a magyar szövetségtől, míg a csendőrség bejelentette, hogy azonosította a zászlóégetőt.
Erre utalva a március 26-i, amszterdami Hollandia-Románia világbajnoki selejtezőn a román szurkolók az „egy rongyégetésért letartóztatnátok, miközben éveken keresztül mosolyogva tűrtétek az RMDSZ állampolitikává előlépett etnikai terrorizmusát” szövegű feliratot helyeztek el a nézőtéren. Az RMDSZ emiatt is panaszt tett a Román, az Európai és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél.
Március 22-én a magyar-román világbajnoki selejtezőt - amely 2-2-es döntetlennel zárult - zárt kapuk mögött rendezték meg a Puskás Ferenc Stadionban. A FIFA az Izrael elleni, augusztusi barátságos mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt marasztalta el a magyar szövetséget.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.