Hirdetés

A feljutás nyomása alatt az ASA

•  Fotó: Szucher Ervin

Fotó: Szucher Ervin

Péntekig vár választ az ASA labdarúgócsapatának vezetősége attól a négy játékostól, akit a Kolozsvári CFR fél évre Marosvásárhelyre szeretne küldeni.

Szucher Ervin

2014. január 23., 14:432014. január 23., 14:43

Pászkány Árpád klubtulajdonos Sepsitől, Horától és Voiculeţtől szeretne „szabadulni”, akiket a nyárig a feljutást célzó ASA-nak kölcsönözne. Rajtuk kívül még lenne egy futballista, akinek teljesítményével elégedetlenek a Gépész utcában, az ő nevét azonban nem hozták nyilvánosságra.

Kérdésünkre, hogy az anyagiakban amúgy is szűkölködő vásárhelyi klub miből állná a kölcsönjátékosok fizetését, Daniel Stanciu menedzser elmondta, hogy már tárgyaltak a támogatókkal, akik a tavaszi szezonban hajlandók lennének kolozsvári szintű gázsit biztosítani a fiúknak.
„A CFR nem kér semmit az átigazolásért, így nekünk csak a fizetésüket kellene biztosítanunk. Megoldanánk, hiszen a nyáron mindössze 10 ezer eurót költöttünk szabadon igazolható játékosokra, most viszont egyetlen focistáért sem vagyunk hajlandók fizetni” – fejtette ki lapunknak Daniel Stanciu.

A vásárhelyi „vendégszereplésért” egyáltalán nem rajongó, kegyvesztett CFR-esek mellett a klub előrehaladott tárgyalásokat folytat egy másik volt, ismert első ligás játékossal, a 33 éves Bobi Verdeşsel. Az ősszel a Gloria Buzăuban tízszer eredményes csatár egymaga szinte annyi gólt lőtt, mint az ASA teljes kerete, amely tizenegyszer talált az ellenfél hálójába. Próbajátékra érkezett a csapathoz az egykori craiovai ifiválogatott Ologu is, aki azonban sérülése miatt az utóbbi időben „süllyesztőbe került”.

Marosvásárhelyen egyelőre azonban csak egyetlen játékos érkezése biztos: Tomozei személyében a klub vezetősége még a múlt év végén új jobbhátvédet igazolt. Ennél sokkal bővebb a biztos távozók lajstroma, amelyet a csapat kiváló teljesítményt nyújtó kapusa, az olasz Caparco vezet. Bár vásárhelyi lányt készül feleségül venni, a három évvel ezelőtt igazolt hálóőr Jászvásáron kívánja folytatni, ahonnan a jelenleginél lényegesen jobb ajánlatot kapott.

Cioinac és Buhuş is saját kérésére távozott, a többi héttel a klub vezetősége kívánt szerződést bontani. Az ASA-nak sikerült viszont megtartania Onicaşt, akiért nevelő együttese, a Kolozsvári U jelentkezett be, ám végül nem hívta vissza. Hasonló helyzetben van az AS Róma keretében is megfordult ifjúsági válogatott Bumba, aki iránt az Astra Giurgiu és a Bukaresti Dinamo érdeklődött, azonban konkrét ajánlatot nem tett.

A játékosmozgástól függetlenül a célkitűzés továbbra is a feljutás, annak dacára, hogy a csapat jelenleg a várakozáson aluli 5. helyen áll. „Az aránylag jó őszi idény után sokkal többet kell mutatnunk a tavasszal. A célkitűzés egyértelmű, ezért a fiúk állandó nyomás alatt lesznek. Nem csak a szurkolók és a helyi sajtó, én is nyomás alatt fogom tartani őket” – szögezte le a vásárhelyi klub menedzsere. Az ASA-t jelenleg hat pont választja el a Liga 2 2. csoportjának éllovasától, a craiovai önkormányzat csapatától, a CS Universitateától.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés