
Fotó: Mediafax
2012. május 07., 09:012012. május 07., 09:01
A játék képe alapján megérdemelt volt a CFR sikere, amely végig többet és veszélyesebben támadott, mint az eltiltások és sérülések miatt nagyon tartalékos hazai alakulat.
„Ha teljes csapattal áll ki a Dinamo, biztos nehezebb dolgunk lett volna. Voltak helyzeteink, de többre számítottam. Kapetanosz ismét megmutatta klasszisát” – értékelt a meccs után Ioan Andone. A CFR edzője szerint a bajnoki cím sorsa még nem dőlt el a rangadó megnyerésével, ám ha csapata nem hibázik a hátralevő négy meccsen, akkor biztosan az élen végez. A Dinamónál vádaskodások sora követte a kudarcot, a játékosok szerint Dario Bonetti edző szünetben azzal vádolta őket, hogy eladták a mérkőzést tavalyi edzőjüknek, Andonénak. Bár a futballisták az olasz szakvezető ellen fordultak, a klubvezetés kiállt Bonetti mellett, aki szezon végéig maradhat a klubnál.
A másik kolozsvári csapat nem bírt a kiesés ellen küzdő Sportullal, amely a hajrában egyenlített az U otthonában. A hazaiak három kapufa után Morar 30 méterről eleresztett bombájával szereztek vezetést, de játékukon érződött, hogy az eltiltás határán álló játékosok (Szukala, Hoban, Grozav) nem kerültek be a kezdőcsapatba, hogy bevethetőek legyenek a kedd esti városi rangadón.
A 14. döntetlenjét játszó U vezetői már a meccs előtt megóvták a találkozót, mondván, hogy a Sportul szabálytalanul igazolta le Ştefan Ciobanut a Chimia Brazi együttesétől – a szabályértelmezések és tárgyalások miatt negyedórás késéssel kezdődött a találkozó. A Brassó kiesési rangadót nyert a Szeben ellen: a télen igazolt macedón Ilijoszki már az első húsz percben eldöntötte a három pont sorsát. A brassóiak ezzel hatpontos előnyre tettek szert az alsóházban, a Voinţa viszont képtelen elmozdulni a kieső helyről.
Liga 1, 30. forduló: Dinamo–Kolozsvári CFR 0-1 (Kapetanosz 90.), Brassói FC–Nagyszebeni Voinţa 3-0 (Ilijoszki 12., 20., Machado 90+3.), Kolozsvári U–Sportul Studenţesc 1-1 (Morar 59., illetve Ghinga 88.). A Ceahlăul Piatra Neamţ–CS Mioveni, a Galaci Oţelul–Pandurii Târgu Jiu, a Petrolul Ploieşti–Astra és a Rapid–Marosvásárhelyi FCM mérkőzés lapzárta után ért véget. A mai program: Concordia Chiajna–Steaua (Dolce Sport, 19.00), Vaslui–Szászmedgyesi Gaz Metan (Digi Sport 1, 21.30).
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.