Hirdetés

A csoda is kevés volt a CFR-nek

Hiába tette meg, ami román csapatnak még sosem jött össze, és győzött a Manchester United ellen az Old Traffordon, nem jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közé a Kolozsvári CFR. A vasutascsapat a csoportkör szerdai zárófordulójában 79 percen keresztül érezhette magát továbbjutónak, ekkor azonban Aydin Yilmaz belőtte a Galatasaray győztes gólját a Braga ellen, a török bajnok pedig jobb egymás elleni eredménnyel megelőzte a szintén 10 pontos erdélyi gárdát.

Boros Miklós

2012. december 06., 10:462012. december 06., 10:46

Sir Alex Ferguson, a United szakvezetője részben tartotta magát ígéretéhez, mert tartalékai mellett néhány nagyágyút (De Gea, Giggs, Rooney, majd csereként Scholes) is bevetett a CFR ellen, ám velük sem sikerült feltörni a kolozsvári védelmet. Mário Felgueiras, a vasutasok kapusa négy alkalommal is bravúrral védett, de a többi BL-meccsénél jóval támadóbb felfogásban játszó CFR-nek is megvoltak a helyzetei Sougou és Piccolo révén. A győztes gól a második félidő elején Luis Alberto közel 30 méteres bombájából született meg: a jobb külsővel meglőtt labda a bal kapufáról vágódott a manchesteri hálóba. 

A történelmi BL-tavasz ugyan nem jött össze, ám az Európa Ligába jutott CFR tíz megszerzett pontjával így is román rekordot állított fel – eddig az Unirea Urziceni által 2009-ben elért nyolc volt a csúcs.

Ha pedig a selejtezőket is beszámítjuk, a vasutasok az idei szezonban tíz mérkőzésükből hetet megnyertek és idegenben veretlenek maradtak a legrangosabb európai sorozatban, miközben négy, illetve két éve csak egy-egy győzelem, illetve 4-4 pont jött össze nekik. Paulo Sergio, a kolozsváriak trénere szerint frusztráló érzés egy ilyen hatalmas siker elleni kiesni a Bajnokok Ligájából.

„Büszkék lehetünk magunkra, de mégis keserű a szánk íze. Ha a továbbjutás el is úszott, rengeteg önbizalmat nyertünk ezzel a meccsel. Jobban akartuk a sikert mint a Manchester” – vélte a portugál edző, aki szerint az EL-szereplés célkitűzéseit az ellenfél megismerése után lehet majd kitűzni. Pászkány Árpád, a CFR főrészvényese úgy vélte: a klub legnagyobb sikerét érték, amely aranybetűkkel kerül majd be a csapat történelmébe.

A CFR-nél is jobb mérleggel búcsúzott a Chelsea (harmadik helyezett még sosem zárt legalább 10 ponttal és +6-os gólaránnyal), a csoportkör bevezetése óta először nem érte meg az egyenes kieséses szakaszt a címvédő. A Juventus donecki sikere ugyan cáfolta a szinte mindenki által biztosra vett Sahtar elleni „szalonremit”, ám a helyzeten csak annyit változtatott, hogy nem az ukrán, hanem az olasz bajnok lett az E  csoport győztese. Az utolsó még kiadó helyett a Celtic szerezte meg a legjobb 16 között, a Benfica hiába harcolt ki egy gólnélküli döntetlent a tartalékos Barcelona otthonában. 

A legjobb 16 közé tíz ország csapatai jutottak be: négy spanyol (Barcelona, Real Madrid, Valencia, Malaga), három német (Schalke, Dortmund, Bayern), két angol (Manchester United, Arsenal), két olasz (Milan, Juventus), valamint egy-egy francia (Paris Saint-Germain), portugál (FC Porto), skót (Celtic), török (Galatasaray) és ukrán (Sahtar).

A sorsolás december 20-án lesz Nyonban, a csoportgyőztesek egy-egy másodikat kapnak ellenfelül, az azonos országot képviselő csapatok a nyolcaddöntőben még nem kerülhetnek össze. A BL-csoportok harmadik helyezettjei (Dinamo Kijev, Olympiakosz Pireusz, Ajax, Zenit Szentpétervár, Chelsea, Boriszov, Benfica, CFR) az Európa Liga egyenes kieséses szakaszában folytatják februártól, a párosításokat szintén december 20-án sorsolják ki.  

Bajnokok Ligája, 6. forduló, H csoport: Manchester United–Kolozsvári CFR 0-1 (Luis Alberto 56.), SC Braga–Galatasaray 1-2 (Mossoro 32., illetve Burak Yilmaz 58., Aydin Yilmaz 79.). A csoport végeredménye: 1. Manchester 12 pont, 2. Galatasaray 10, 3. CFR 10, 4. Braga 3.

E csoport: Chelsea–Nordsjaelland 6-1 (Luiz 38. – 11-esből, Torres 45+1., 56., Cahill 51., Mata 64 ., Oscar 71., illetve John 46.), Sahtar Doneck–Juventus 0-1 (Kucser 56. – öngól). A végeredmény: 1. Juventus 12, 2. Sahtar 10, 3. Chelsea 10, 4. Nordsjaelland 1.

F csoport: Bayern München–BATE Boriszov 4-1 (Gomez 22., Müller 54., Shaqiri 66., Alaba 83., illetve Filipenko 89.), OSC Lille–FC Valencia 0-1 (Jonas 35. – 11-esből). A végeredmény: 1. Bayern 13, 2. Valencia 13, 3. Boriszov 6, 4. Lille 3.

G csoport: Celtic Glasgow–Szpartak Moszkva 2-1 (Hooper 21., Commons 82. – 11-esből, illetve Ari 40.), FC Barcelona–Benfica 0-0. A végeredmény: 1. Barcelona 13, 2. Celtic 10, 3. Benfica 8, 4. Szpartak 3.
 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés