Hirdetés

A CFR nem bírt volt trénere csapatával

Nem bírt volt edzője jelenlegi futballcsapatával a Kolozsvári CFR, amely gól nélküli döntetlennel zárt a Petre Grigoraș által felkészített Pandurii Târgu Jiu vendégeként a Liga 1 második fordulójában.

Páva Adorján

2014. augusztus 04., 14:292014. augusztus 04., 14:29

A vasárnap esti mérkőzést a vendég együttes kezdte jobban, a horvát Jakolis révén a 17. percben felső léces helyzetük is volt. Ezt követően azonban átvette az irányítást a Pandurii, amely a 38. percben büntetőhöz jutott, csakhogy Iorga lövését hárította az ismét remek formában védő Mario Felgueiras. A folytatásban mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de az eredmény nem változott.

„Volt néhány esélyünk a gólszerzésre, kár, hogy nem tudtunk élni velük. A tizenegyesnél szerencsénk volt, Mario remekül hárított” – értékelt Vasile Miriuță, aki a múlt télen éppen a Pandurii jelenlegi edzőjét, Petre Grigorașt váltotta a CFR kispadján. – Gratulálok a csapatnak, a legtöbb játékos öt meccset játszik 15 nap alatt, minden tisztelet az övék.”

A vasutascsapat trénere szerint az idegenben megértdemelten megszerzett pont önbizalmat ad együttesének a csütörtöki Európa Liga-selejtező előtt. „Hiszek tanítványaimban, bízom a továbbjutásban” – fogalmazott Miriuță, akinek csapata az idegenben elszenvedett 1-0-s vereség után fogadja a fehérorosz Dinamo Minszket a harmadik selejtezőkör visszavágóján.

Grigoraș sok sikert kívánt egykori együttesének a nemzetközi porondon, a vasárnapi összecsapásról azonban nem tudott sok jót mondani. „Nem hiszem, hogy a CFR fáradtan játszott, mi még kimerültebbnek tűntünk. Csak a kézilabdás lányoknak tudok gratulálni” – jelentette ki a Pandurii vezetőedzője, a román U18-as női kézilabda-válogatott világbajnoki győzelmére utalva. A CFR két meccs után 4 ponttal áll, a Pandurii eddig két döntetlent játszott.

A másik két vasárnap esti találkozón egyaránt öt gól született. A legrosszabbul a Brassói FC járt, amely 5-0-s vereséget szenvedett az Astra Giurgiu vendégeként. A Petrolul hazai pályán „csak” 4-1-re verte a Botoșani-t.

Liga 1, 2. forduló, vasárnap esti eredmények: Petrolul Ploiești–FC Botoșani 4-1 ( Mutu 2., Albin 13., 60., Tamuz 16., ill. Batin 38.), Astra Giurgiu–Brassói FC 5-0 (Szeto 33., V. Găman 69. – 11-esből, 71., G. Enache 86., Bukari 91.), Pandurii Târgu Jiu–Kolozsvári CFR 0-0.

Hétfőn: Medgyesi Gaz Metan–CSMS Iași, Kolozsvári U–Dinamo.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés