Hirdetés

A BL mentheti meg a CFR-t

A Bajnokok Ligájában feledtetné csapnivaló bajnoki szereplését (12 mérkőzésen alig 16 pont) a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, amely ma este a török bajnok Galatasaray vendége lesz az isztambuli Ali Sami Yen-stadionban.

Boros Miklós

2012. október 23., 09:032012. október 23., 09:03

A Liga 1 kilencedik helyén álló erdélyi együttesnél a címvédésről végképp letettek a Konstancai Viitorultól hazai pályán elszenvedett 1-0-ás kudarc után, Pászkány Árpád klubtulajdonos és Ioan Andone vezetőedző egybehangzó állítása szerint a szezon legfőbb célkitűzése az európai kupatavasz elérése lett. Ez irányba pedig nagy lépést tehet a két forduló után a G csoportban még pont és lőtt gól nélkül álló házigazdákkal szemben a vasutascsapat, amely egy esetleges pontszerzéssel is szertefoszlatná a Galatasaray továbbjutási reményeit.

A góllövéssel azonban a CFR is hadilábon áll mostanában, legutóbbi két bajnoki találkozóján egyszer sem vette be az ellenfelek hálóját – pedig előtte zsinórban 27 tétmeccsen mindig betalált a kolozsvári csapat. Az idei sorozatban – a selejtezőkkel együtt – hat meccséből ötöt megnyerő együttesből azonban egy fontos láncszem dőlt ki a legutóbbi BL-meccsen, a Manchester United ellen megsérült Modou Sougou hiába próbálkozott meg a játékkal a Viitorul ellen, alig tíz perc után ismét le kellett cserélni. Az eddig három találata mellett két gólpasszt is jegyző szenegáli szélső gyorsasága nélkül viszont nem működik a támadójáték.

A Galatasaray ugyan nyolc forduló után 15 ponttal vezeti a török Superliget, ám a hétvégén csak 3-3-as döntetlent játszott Ankarában a Gencerbirligivel. Míg a CFR-nek csak az uruguayi Matias Aguirregarayt kellett nélkülöznie a világbajnoki selejtezők idején, az isztambuliaktól 13-an is a nemzeti együtteseknél voltak, közülük nyolcan a román és a magyar válogatott ellen is alulmaradó török keretben. Buruk Yilmaz, Hamit Altintop és Selcuk Inan játéka az éppen ebben az időszakban elszenvedett sérülések miatt kérdéses.

Míg a CFR először találkozik tétmeccsen török ellenféllel, a Galata korábban már 6 párharcot is vívott román csapatokkal: négyet a BL-ben (illetve a BEK-ben), kettőt pedig az UEFA-kupában. A 12 találkozóból ötöt nyert meg a török csapat, 3 döntetlen lett, négyen pedig román siker született – ugyanakkor Isztambulban még sosem nyert román együttes: 2 döntetlen és 4 vereség a mérleg.
A csoport másik mérkőzésén az eddig százszázalékos Manchester United fogadja a portugál Bragát. A mai játéknap rangadóját a Donbasz Arénában vívja a Sahtar Doneck és a címvédő Chelsea – a győztes nagyot léphet a csoportgyőzelem felé.

Bajnokok Ligája, 3. forduló, mai mérkőzések, G csoport: Galatasaray–Kolozsvári CFR (RTV 1, Digi Sport 1, Dolce Sport 1, 21.45), Manchester United–Braga (Digi Sport 3, 21.45). E csoport: Sahtar Doneck–Chelsea (Dolce Sport 2, Digi Sport Hu, 21.45), Nordsjaelland–Juventus. F csoport: BATE Boriszov–FC Valencia, OSC Lille–Bayern München. H csoport: Szpartak Moszkva–Benfica (Digi Sport 1, Dolce Sport 2, Digi Sport Hu, 19.00), FC Barcelona–Celtic Glasgow (Digi Sport 2, 21.45).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés