
2012. december 10., 09:092012. december 10., 09:09
Azonban kilenc emberrel is a vendégcsapatnak voltak nagyobb gólszerzési lehetőségei, Vasile Gheorghe szabadrúgásból a felsőlécre lőtt, majd hat méterről nem találta el az üres kaput, így maradt a gólnélküli döntetlen.
A 67. percben a Gloria cserecsatára, Curtuiuş is kiérdemelt egy piros lapot, tíz a kilenc ellen pedig már komoly helyzete sem volt a Gloriának. A találkozó után Nae Manea, a 17. helyen álló beszterceiek edzője bejelentette lemondását, ám egy nappal később meggondolta magát, és jelezte, hogy a csapatnál marad. „Megvárjuk az év utolsó meccsét, és a medgyesi találkozó után értékelünk. Manea dühében mondta csak, hogy elmegy” – nyilatkozta Jean Pădureanu, a Gloria elnöke. Marius Popescu, az U edzője szerint csapata többet érdemelt az egy pontnál.
„Az elmúlt négy meccsen egyre jobban játszottunk, de a játékvezetés ma drasztikus volt. Ez azonban nem menti fel a játékosokat, nem szabad ilyen sportszerűtlenségeket elkövetni. Az élvonal igazi sportemberi magatartást is megkövetel” – vélte a kolozsvári szakvezető. Egy másik erdélyi csapat, a Szászmedgyesi Gaz Metan a ráadáspercekben öngóllal szerzett váratlan pontot a Pandurii otthonában.
„Uraltuk a második félidőt, és a helyzeteink alapján megérdemeltük az egyenlítést” – vélte Cristian Pustai medgyesi edző. Az európai kupaszereplésre hajtó Petrolul és Vaslui nem bírt egymással, míg a múlt héten csődvédelmet kérő Rapid otthon kapott ki Galactól, amelyben Marius Pena mesterhármast ért el.
Liga 1, 19. forduló: Besztercei Gloria–Kolozsvári U 0-0, Pandurii Târgu Jiu–Medgyesi Gaz Metan 1-1 (Viera 27., illetve Ad. Rusu 90+2. –öngól), Petrolul Ploieşti–FC Vaslui 0-0, Rapid–Galaci Oţelul 2-3 (Herea 29., Ioniţă 53., illetve Pena 31., 39., 63.). A Kolozsvári CFR–Ceahlăul Piatra Neamţ és CSMS Iaşi–Dinamo mérkőzéseket lapzárta után rendezték. A hétfői műsor: Konstancai Viitorul–Concordia Chiajna (Digi Sport 1, 18.00), CS Turnu Severin–Brassói FC (Dolce Sport, 19.00), Steaua–Astra Giurgiu (Digi Sport 1, 20.30.).
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.