Hirdetés

Vívó-vb: három-négy érem a magyarok célja

Az elmúlt évek átlagát figyelembe véve három-négy érem megszerzése várható el a magyar vívóktól a ma kezdődő törökországi világbajnokságon. Ezt Füleky András, a magyar szövetség ügyvezető igazgatója jelentette be, hozzátéve, hogy egy arannyal is számolnak.

MTI

2009. szeptember 30., 10:112009. szeptember 30., 10:11

A 2001 és 2007 közötti világbajnokságokról két alkalommal három, négy esetben pedig négy éremmel tértek haza a magyar vívók, s csak kétszer fordult elő, hogy egyetlen számban sem sikerült nyerniük.

Az antalyai vb-re 27 fős versenyzői küldöttség utazik. Az első három napon az egyéni küzdelmek selejtezőit bonyolítják le, majd szombattól már a főtáblás asszók zajlanak majd egyéniben, keddtől pedig a csapatok lépnek pástra. Füleky András a korábbitól eltérő lebonyolítási szisztémával összefüggésben jelezte, hogy emiatt anyagilag és logisztikailag akadnak nehézségek, ugyanis az a versenyző, aki a selejtezőből nem jut a főtáblára, első szereplése után öt nappal versenyez ismét csapatban. Ez idő alatt természetesen kint kell tartózkodnia, és edzenie is kell.

A világranglistán elfoglalt előkelő helyezése alapján a selejtezős szakaszban még nem kell pástra lépnie a kardozó Decsi Tamásnak, Nemcsik Zsoltnak és Szilágyi Áronnak, valamint a tőröző Varga Gabriellának, illetve a párbajtőröző Szász Emesének és Boczkó Gábornak. Ők valamennyien a legjobb 64 között kapcsolódnak be a versenybe szombaton, vasárnap és hétfőn.

Az idei Európa-bajnoksághoz hasonlóan ezúttal is csak egyéniben szerepel az olimpiai, világ- és Eb-ezüstérmes Nemcsik Zsolt. Nébald György szövetségi kapitány a londoni olimpiára történő építkezés jegyében megint fiatal csapatot szerepeltet, az egyéni verseny esetében azonban a hazai ranglista alapján az első három helyezett – köztük Nemcsik – automatikusan résztvevővé vált.

A júliusi plovdivi Eb-n győzött a Boczkó, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású párbajtőrcsapat, illetve harmadikként zárt Boczkó egyéniben és a tőröző Varga Gabriella. Ők most is az esélyesek közé tartoznak, de a férfi kardozók is befuthatnak, akárcsak a női párbajtőrözők. Női kardban és férfitőrben kevesebb az esély kiugró eredmény elérésére.

A vb-k 1937-től íródó történetében férfi párbajtőrben Kulcsár Krisztián (2007), női párbajtőrben Nagy Tímea (2006), férfikardban Nébald György (1990), női tőrben Bóbis Ildikó (1974), férfitőrben pedig Fülöp Mihály (1957) a legutóbbi magyar egyéni győztes. Női kardban még nem avattak magyar világbajnokot. Csapatban a férfi kardozóké a legutóbbi aranyérem 2007-ből. A női párbajtőrözők 2002-ben, a férfi párbajtőrözők 2001-ben, a női tőrözők 1987-ben, a férfi tőrözők 1957-ben győztek utoljára. Női kardban még nem született magyar diadal.

A legutóbbi teljes programú vb-t a magyar csapat két-két arany-, illetve bronzéremmel zárta. Szentpéterváron 2007-ben győzött a párbajtőröző Kulcsár Krisztián és a Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat, míg harmadik lett a tőröző Mohamed Aida, továbbá a Kulcsár Krisztián, Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván alkotta párbajtőregyüttes.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés