Ritka öröm öntött el, amikor szombaton késõ este tudatosult bennem, hogy az óraátállítás áldásainak köszönhetõen vasárnap plusz egyórányi idõvel ajándékoz meg a sors. Mekkora érték is ez, hiszen ha hatkor kelek, akkor lényegében még csak öt óra lesz, és ezt az életembe becsempészett hatvan percet mennyi mindenre fel tudom majd használni. Lesz idõm nyugodtan a kávé mellett meditálni, átgondolni a napi teendõket. Körbesétálhatom a hajnali harmatos vagy éppen deres fûben az udvart, megsimogathatom a kutyákat, amire egyébként ritkán tudok sort keríteni. Akár tornászhatok is majd néhány percet. Csendben, hogy a család többi tagját ne zavarjam, besettenkedhetek a kamarába, és letakaríthatom a polcokat – amit már hónapok óta halogatok. Arra is juthat majd idõm, hogy leüljek a számítógép mellé, megírjak néhány levelet, és végre a családot is a meleg reggeli illatával csábíthatom ki az ágyból.
Telefonom halk csöngetése ébreszt, kis idõ múlva még egyszer. Hamar elhallgattatom, közben azon tûnõdöm, miért is kell nekem ilyen korán kelnem vasárnap. Az esõcseppek kitartó kopogása az ablakon már tudatosítja bennem, hogy egy órával korábban ébredtem a kelleténél. Hamar, mielõtt bármi más ötletem támadhatna, átállítom az ébresztõt hatvan perccel késõbbre, és boldogan fordulok a másik oldalra. Ma reggel háromszázhatvan másodperccel többek alhatok a megengedettnél.
Látogatottsági adatok