Lassan szilárd meggyõzõdésemmé válik, hogy a mérnöki és informatikai ágazatban dolgozók sokkal érzékenyebbek a kapitalizálódó világ elidegenülést eredményezõ folyamata iránt, mint megannyi költõ. Nem tudom ugyanis másképp magyarázni, hogy az olyan rideg és érzés nélküli kapcsolatokba, mint amilyen például egy bankautomata és az ember közötti, annyi kedvességet, humort, sõt figyelmességet visznek, hogy néha jön, hogy átöleljem a falba beépített gépet. Az ölelésvágy érthetõ, amikor az automatából diszkrét csipogás mellett elõbújnak a bankók, sokkal nehezebb viszont, amikor az embernek azzal kell szembesülnie, hogy nem utalták még át az ösztöndíjat, nincs még fizetés. A mérnököknek azonban erre is van ötletük.
De vegyük csak sorra. Mindenekelõtt szembetûnik a tolerancia, amikor betesszük a kártyát. Kérem, válasszon nyelvet. Aztán írja be a biztonsági kódot. Figyelem! Még mielõtt ezt megtenné, vessen egy pillantást a háta mögé. Nehogy már az ott bujkáló rabló-tolvaj ellesse, aztán a kést nyakunkhoz szegezve elkobozza a kártyát. Hát, ha ez nem figyelmesség és törõdés, akkor bizony semmi. A beazonosítás után aztán opciók egész sora nyílik meg elõttünk. Pénzt szeretne kivenni? Vagy csak arra kíváncsi, mekkora összeg van a kártyáján? Netán telefonszámlát fizetne?
Egyetlen szépséghiba mégiscsak becsúszott. Ha arra lennék kíváncsi, mennyi pénzem van, és történetesen semmi nincs, az automata gõgös kapitalista módjára válaszol: az utasítást nem tudja végrehajtani, mert nincs elég pénz. Enyhítendõ azonban a szigorú gesztust, máris ott a másik kérdés. Szeretne újabb tranzakciót végrehajtani? És ha ezek után igennel válaszolunk, és a beazonosítás után az opciók tengerébõl a pénzfelvevést választjuk, bizony nem jelenik meg a képernyõn, hogy szeretne x összegû meg nem térítendõ kölcsönt felvenni. Pedig kínálná magát a következõ figyelmes kérdés: dollárban, euróban vagy lejben szeretné?
Látogatottsági adatok