A halottak napi gyertyagyújtás és családialbum-lapozgatás mindig jó alkalom egy kis visszatekintésre, múltidézésre. Ezt teszi a pöttöm lány is. Anyucijával évek óta megsárgult fényképeket nézegetnek a világítás napját megelõzõen, és emlékeznek az öröklétbe távozott kedves rokonokról. Megszemlélik dédanyót, akinek a legszebb hosszú haja volt a világon, meg a másik dédit is, aki csodálatos meséket tudott. Vitáznak arról, hogy márpedig az elsõ világháborút megjárt dédapó ez a nyalka magyar honvéd a lóvontatta ágyú mellett, és elméláznak azon, mennyire igazságtalan is a sors, mert némelyik családtag egészen fiatalon vonult az öröklétbe. Aztán a kérdéses napon ölnyi virággal, gyertyákkal és mécsesekkel felvértezve elindulnak megemlékezni. Rendszerint Gyergyószárhegyet hagyják utoljára, hiszen itt a domboldalon lévõ temetõben égõ milliónyi gyertyának különös varázsa van. Miután lerótták kegyeletüket az ük- és dédszülõk, valamint a kedves nagybácsik sírjánál, a községközponti parkba mennek, ahol a hõsök emlékmûvénél gyújtanak gyertyát. Mindig kibetûzik a fehér márványtáblán lévõ lajstromból a „szárhegyi tata” édesapjának a nevét, anyuci pedig mindig elmondja: õ hõs volt, és a második világháború vihara sodorta el nyomtalanul, ki tudja hova. Aztán gyertyát gyújtanak...
Egyik évben a pöttöm lány a parkban a pázsitból arasznyira kiemelkedõ emlékköveket fedezett fel. „Ár-pád ve-zér, Szent Ist-ván ki-rály...” – betûzte rendületlenül a jeles magyar személyiségeknek emléket állító kövek feliratait. Majd anyucijához fordult: „Õk kik?” Anyuci a magyar történelmi személyiségek ismertetésében talán a harmadikig jutott el, amikor a kislány levonta a következtetést. „Tehát õk is hõsök, mint elsõ- meg második világháborús dédapó” – jelentette ki, majd gyertyát vett ki a tasakból, és mindegyik emlékkõ mellé elhelyezett egyet...
Látogatottsági adatok