
Fotó: Veres Nándor
Erdélyben is számos eseménnyel ünnepelték hétfőn a magyar költészetet. A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik, de érdemes hozzátenni, hogy például Márai Sándor is ezen a napon született.
2016. április 11., 18:162016. április 11., 18:16
Csíkszeredában iskolákban, könyvtárban, a helyi kulturális központban, a színházban, különböző előadótermekben, sőt még a színház lépcsőin is a költészetet ünnepelték hétfőn. Nagy volt az érdeklődés az Agora Alapítvány és a csíkszeredai önkormányzat által meghirdetett szavalóverseny iránt, amire a szervezők nem kis meglepetésére 132-en jelentkeztek.
„Nagyon örülünk ennek a rengeteg szavalónak. A kicsik vannak a legtöbben, 88-an jelentkeztek Csíkszeredából és a környező falvakból. Minden évben évfordulós költők versei közül választhatnak a versenyzők\" – mondta el Sántha Zsuzsanna, az egyik szervező. A Csíkcsicsóból érkezett ötödik és hatodik osztályos diákok elmondták, szeretnek verset olvasni és mondani, Kosztolányi Dezsőt, Romhányi Józsefet és Szilágyi Domokost emlegették. A nyertes szavalók felléphetnek a Role zenekar gálaestjén április 16-án 18 órától, amikor is a csíki moziban levetítik a zenekar Pille című filmjét.
A Csíki Játékszín egész napos rendezvénysorozattal készült a magyar költészet napja alkalmából. Akárcsak az elmúlt években, József Attila születésnapján délelőtt 11 órától 11 színész 11 verssel köszöntötte a szép számban jelen lévő hallgatóságot. „Napjainkban a humanizmus mély válságával szembesülünk. Nem túl távoli vidékeken mérhetetlen szenvedést okozó véres háborúk dúlnak. Világunkban megállíthatatlanul szaporodnak a konfliktusok, robbanásig feszülnek az elvakult indulatok. Lélektől lélekig vészesen nő a távolság. Tizenegy művészünk magyar költők békevágyát szólaltatja meg. Egy olyan világ óhajtását, ahol az emberek nyitott szívvel fordulnak egymás felé\" – fogalmazott Parászka Miklós, a színház igazgatója.
Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes verseit Kosztándi Zsolt, Dálnoky Csilla, Bilibók Attila, Bende Sándor, Lőrincz András, Bokor Andrea, Pap Tibor, Zsigmond Éva Beáta, Puskás László, Márdírosz Ágnes és Keresztes Szabolcs tolmácsolásában hallgathatta meg a közönség.
Délután a Hunyadi László Kamarateremben Egy szenvedély margójára címmel Pilinszky János versei, naplórészletei hangzottak el a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatói előadásában. A műsort Gyéresi Júlia állította össze. Este a csíki moziban Bálint Márta színművész Székely János 677 sora című előadását lehet megtekinteni.
Villámcsődület Gyergyóban
A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Figura Stúdió Színház művészei közreműködésével a város három helyszínén tartottak villámcsődületet hétfőn a déli órákban. A kórus megzenésített verseket adott elő, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér és Moşu Norbert László színművészek pedig egy-egy verset szavaltak el a költészetnapi rögtönzött előadáson, a városközpontban, a Szent István-téren és a művelődési házzal szemközti parkban.
Az eseménnyel a kultúra, a költészet és a versek fontosságára kívánták ráirányítani minél több ember figyelmét a szervezők. „Azért választjuk az előadás ezen formáját, mert olyan emberekhez is elérhet az üzenet, akik általában nem vesznek részt kulturális eseményeken. Ha csak egy gondolatot indít el az emberekben a rövid műsor, már elértük a célunkat\" – mondta lapunknak Fórika Sebestyén, a szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője.
Erdély-szerte számos egyéb programmal is készültek a jeles napon: a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban például hétfőn este az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében tucatnyi költő olvas fel műveiből.
Erdélyi díjazottak a Versünnepen
Az erdélyi versenyzőket is felvonultató Versünnep Fesztivál döntőjét egyébként vasárnap este tartották a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A verseny fődíját, Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását, valamint a 300 ezer forintos pénzjutalmat Lőrinc Tímea zentai színésznő nyerte. A Versünnep Fesztivál különdíját 50 ezer forintos pénzjutalommal a sepsiszentgyörgyi Albert-Nagy Ákos egyetemi hallgató kapta. A megzenésített vers kategória győztesét, az erdélyi Mácsafej zenekart a Budapesti Operettszínház díjával is jutalmazták.
Idén tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Versünnep Fesztivált, amelyre hivatásos előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói vers- és prózamondás, valamint énekelt vers, versmegzenésítés kategóriában nevezhettek.
Budapesten egyébként hétfőn zajlik a hatodik Versmaraton: a Magyar Rádió Márványtermében kortárs magyar költők tizenkét órán át olvassák fel szerzeményeiket a költészet napja alkalmából. Az eseményen a Magyar Kiadó Napló gondozásában megjelent Az év versei 2016 című antológiából hangzanak el költemények a szerzők előadásában. A kiadó vezetője, Oláh János hangsúlyozta: a kötetben 40 irodalmi folyóirat és műhely tavalyi verstermésének legjava szerepel.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!