Az énekek között Gryllus Dániel egészítette ki a plébános által általánosságokban említett történelmi korszakokat az éppen odavonatkozó konkrét esemény résztelezésével vagy éppenséggel a már ismert személyiség rövid élettörténetével, jellemzésével. „A zsoltárokat valamennyi felekezet magáénak ismeri el, vagyis a zsoltárok összekötik a különböző vallásokat és felekezeteket” – hangsúlyozta Gryllus Dániel. A felcsendülő dalokban pedig olykor magyar népdalokra, olykor klezmer dallamokra vagy éppenséggel távol-keleti ritmusokra ismerhettünk, amitől még bensőségesebbé vált a közvetlen előadás. A koncert végére az is kiderült, hogy nemcsak a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templom bizonyult szűkösnek az érdeklődők befogadására, hanem az összes templom, ahol eddig felléptek a művészek. Hiszen mint Gryllus Dániel is elmondta, nemcsak az adott felekezethez tartozó hívek jelentek meg a koncerten, hanem létezett „egyfajta átjárás egymás templomaiba”. Mellesleg az Erdély hét felekezetének, illetve vallásának templomaiban tartott koncertsorozatnak az együvé tartozás, az ökumenizmus hirdetése volt a célja.
A szeptember 23-án, a kolozsvári Szent Mihály-templomban kezdődött koncertsorozat utolsó állomása a nagyváradi zsinagóga, a neves magyarországi előadóművészeket ma este hét órától itt hallhatják az érdeklődők.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.