
A Kolozsvári Zsidó Napok rendezvényeinek egyik helyszíne a szépen felújított Horea úti zsinagóga
Fotó: Ferencz Csaba Levente
Különleges koncertek, történelmi séták, irodalmi és gasztronómiai rendezvény, liturgikus dalok és és imák szerepelnek a hetedik alkalommal tartandó Kolozsvári Zsidó Napok kínálatában. A kulturális eseménysorozatot november 3. és 6. között tartják.
2022. október 29., 10:582022. október 29., 10:58
A koronavírus-járvány miatt két évig nem lehetett megtartani a nagy népszerűségnek örvendő zsidó kulturális rendezvénysorozatot Erdély kincses városában, idén azonban végre megrendezhetik a 7. Kolozsvári Zsidó Napokat november 3. és 6. között – közölték az eseménysorozat szervezői.
„Találkozzunk újra, s idézzük fel a zsidó hagyomány kincseit Kolozsváron, ebben a kulturálisan sokszínű és gazdag városban, amely az elmúlt századokban oly sok kultúrának, vallásnak és tradíciónak vált bensőséges, igazi otthonává” – fogalmaznak a szervezők.
ahol ebből az alkalomból a Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész adja elő Rekvizitumok régi verseimből – Radnóti Miklós emlékezete című műsorát. A megnyitón beszédet mond Grezsa Csaba, Magyarország Kolozsvári Főkonzultusának főkonzulja, Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke. A vendégeket köszönti Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke. A programokon a részvétel ingyenes, így minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Amint Laczkó Vass Róbert és Szép András előadásának ismertetőjében szerepel, Radnóti költészete monumentális „életeposszá” sűrűsödött boldogságával, szorongásaival, keserű lázadásával és tragikus sorsával együtt. „A Radnóti-életmű a magyar líra egyik csúcsteljesítménye: megkerülhetetlen verseit lélekben magunkra kellett gombolnunk, mint egy viharkabátot. Reméljük, nézőink is érzékelni fogják ennek súlyát és szakralitását” – vallják az alkotók.
A Bookline sikerlistás „Mit esztek ti otthon, mannát? című irodalmi szakácskönyvről Rosenstein Tímea úgy fogalmaz – „a receptek mellett bepillanthatunk egy zsidó család életébe és múltjába, melyen keresztül azt érezhetjük, az étel nem csak testünket, lelkünket is jóllakatja. Családi receptek családi történetekkel fűszerezve.” A Spiritualitás – harmóniumra és hegedűre hangolva című koncerten különleges hangszerpárosítás kínál nem mindennapi zenei élményt, hiszen a hegedű hangjait egy 1859-ben készített francia harmónium kíséri a belvárosi unitárius templomban.
A programban a Kolozsvári zsidó történetek című rendezvény is helyet kap: a történelmi sétát a kolozsvári zsidóság életének egykori helyszínein tartják Sipos Dávid vezetésével.
azaz a szakrális és profán zsidó énekművészet gyöngyszemei elevenednek meg Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész előadásában.
Az eseményt a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palota Tonitza-termében kísérhetik figyelemmel az érdeklődők. Szintén különleges zenei eseménynek ígérkezik a „Szeretsz engem?” – Kolozsváron a „klezmerkirálynő” és a „kántorkirály” című est. Nógrádi Gergely főkántor a fesztivál népszerű visszajáró vendége, Klein Judit énekművészt, a jiddis és héber dalok varázslatos előadóját azonban először láthatja-hallhatja a kolozsvári közönség. Az est közreműködői a legkedveltebb zsidó slágerekből válogatták össze koncertjük programját, így a közönségnek korokon és földrészeken átnyúló, különleges utazásban lesz része a Horea úti (Nagy utcai) zsinagógában. Irodalmi sétát szerveznek a Házsongárdi temetőben Sipos Dávid és Laczkó Vass Róbert kalauzolásában.
A Hamsa zenekar a Rhédey kávéházban ad koncertet: az ősi zsidó és közel-keleti dallamok modern hangszerelésben. Szenvedélyes keleti dallamok, keserédes latin balladák, liturgikus dalok csendülnek fel az estén a 2008-ban alakult zenekar előadásában. Az 1993 óta működő, Príma-díjjal kitüntetett Fourtissimo zenekar tagjaiból alakult együttes a világ szinte minden szegletében fellépett már. A részletes program a Határtalankultúra.hu oldalon található.

Zenei és irodalmi rendezvényekkel, pódiumbeszélgetésekkel várják az érdeklődőket a csütörtökön kezdődött Kolozsvári Zsidó Napok szervezői.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!