
Fotó: Bács Ildikó/Arkhai Sculpture Park
Nem mondott le az Időspirál című, a tudtán kívül a brit fővárosban elárverezett szénaszobráról, a megoldást azonban ügyvédekre bízta – jelentette ki Bartha Ernő képzőművész, aki a Tranzit-házban számolt be a kolozsvári közönségnek 100 napos londoni gyalogtúrájáról.
2015. november 18., 19:312015. november 18., 19:31
Mint ismeretes, Bartha Ernő Bács Ildikó filmrendező kíséretében július 18-án száznapos gyalogtúrára indult: Kolozsvárról Londonba gyalogoltak, hogy a 2012-ben a londoni kulturális olimpia keretében a brit fővárosban kiállított, és a művész szerint méltatlanul kezelt szénaszobrai sorsát rendezze.
Bács Ildikó a kedd esti rendezvényen elmondta: a száznapos út során nem tudták, hogy sikerül-e véghez vinniük vállalásukat, ugyanis ha például egy családtagjuk megbetegedett volna időközben, azonnal félbeszakították volna a rendkívüli gyalogtúrát. Egyébként heti 20 ezer ember követte végig útjukat a Facebook közösségi oldalon.
Bartha Ernő úgy nyilatkozott: a gyalogtúra végén mindketten úgy érezték, sokkal jobb emberek lettek. Arra is visszaemlékezett, hogy a zarándoklat hirtelen ötlet volt, különösebb fizikai felkészülés nem előzte meg a kalandot. Amint részletezte: napi 20–25 kilométert gyalogoltak, ami hasznosnak bizonyult egészségügyi szempontból is, mert korábban fájtak az ízületei, ez azonban a túrának köszönhetően elmúlt.
Persze számos kalandban is részük volt. Egy alkalommal eltévedtek egy németországi erdőben, és előfordult, hogy kifogytak a vízből, amikor épp egy hosszú lakatlan útszakaszon gyalogoltak a hőségben. „Egy ateista is vallásos lett volna az út végére” – szemléltette az átélt viszontagságokat. Az út során ugyanakkor rengeteg segítőkész emberrel találkoztak, akik hajlandóak voltak akár kilométereket velük együtt gyalogolni, hogy szálláshelyet találjanak nekik. „Ez az út megtanított arra, hogy még szükségem van a kimozdulásra, még nem tartok ott, hogy egy hegy tetején meditáljak” – összegzett Bartha Ernő. Hasonló véleményen volt Bács Ildikó is. „Nem akarom elfelejteni mindazt, amit ebben a száz napban tanultam” – magyarázta a filmrendező.
Amint arról korábban már beszámoltunk, a Román Kulturális Intézet annak idején pályázaton választotta ki Bartha Ernő Nature in the City című projektjéből az Időspirál című, monumentális méretű szénaszobrot, amelyet a London Pleasure Gardensben állítottak ki a londoni kulturális olimpiára, amelyet az olimpiai játékokkal párhuzamosan szerveztek meg. Az interaktív alkotás alatt áthaladók a régi olimpiai játékok híres kommentárjait hallgathatták volna meg.
A parkbeli rendezvényt szervező cég azonban rögtön az alkotás felállítása után (az olimpia kezdése előtt) csődöt mondott és bezárt, így az alkotást soha nem láthatta a célközönség. A Felhőkarcoló és a Madár című szénaszobrokat Bartha Ernő önköltségen hozta létre Londonban. Ezeket az alkotásokat a Viktória park tavára helyezték anélkül, hogy kiírták volna az alkotó nevét, az alkotások címét vagy a projektet, amelynek keretében ezek az alkotások létrejöttek.
A gyalogtúra végső soron részben elérte a célját, ugyanis a Viktória parkban látható szénaszobrok elé felkerültek a megfelelő feliratok. Az Időspirált a London Pleasure Gardens csődeljárása során a brit hatóságok 2014-ben elárverezték anélkül, hogy annak tulajdonjogát ellenőrizték volna – ez ugyanis addigra visszaszállt Bartha Ernőre, a Román Kulturális Intézet csak bérelte a jogokat. Az alkotás visszaszerzéséhez Bartha perelni kényszerül, londoni ügyvédeket keresett meg az üggyel.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!