Hirdetés

Völgytalálka a Művészetek Völgye helyett

Önerőből szervezték meg a pénzhiány miatt elmaradt Művészetek Völgye helyett a Kapolcsi Völgytalálka nevet viselő fesztivált az érintett önkormányzatok.

Hírösszefoglaló

2009. július 24., 11:142009. július 24., 11:14

Kapolcsi Völgytalálka néven rendeztek az érintett önkormányzatok a korábbi Művészetek Völgye elnevezésű rendezvényhez hasonló, ám a szükséges támogatások hiányában szerényebb fesztivált. Amint arról korábban beszámoltunk, az év elején derült ki, hogy a szükséges állami támogatás hiányában idén tényleg nem kerül megrendezésre a 2007-ben például 240 millió forintos költségvetésből finanszírozott Művészetek Völgye rendezvénysorozat, még a tavalyi formájában sem, mely már szerényebb pénzalapból gazdálkodhatott, Bűvészetek Völgye néven. Azonban az érintett települések, Kapolcs, Monostorapáti, Nagyvázsony, Öcs, Taliándörögd és Vigántpetend polgármesterei egy júniusi sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy az érintett önkormányzatok összefogva, önerőből, a lakosok felajánlásaiból és pályázati pénzekből finanszírozzák majd Völgykavalkád néven azt a kulturális rendezvénysorozatot, melyet hiánypótlónak szánnak.
A rendezvényt, mely tegnap kezdődött, végül Kapolcsi Völgytalálka néven szervezték meg. „A település életerejét mutatja, hogy szinte a nullából mégis rendez fesztivált – mondta Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei közgyűlés fideszes elnöke a fesztivál tegnapi megnyitóján – A Balaton-felvidéki község ötnapos fesztiváljára remélhetőleg sokan eltalálnak, még ha reklámra nem is volt pénz” – tette hozzá.

Göntér Gyula, Kapolcs polgármestere szerint Kapolcs ma „az életéért, a fennmaradásáért harcol”, de sok ember munkájával sikerült a völgytalálkát megvalósítani.
Ezt követően a Kuti-kastélyban több művész kiállítását nyitotta meg Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda Zrt. elnöke. Mint mondta: Bukrán Edit keramikus művész „csodálatos, egyedi kézműves kancsókat, tálakat készít”. Szintén a kastély ad otthont Lencsés Ida textilművésznek Tekercsek című kiállítása.

Horst Schmeck fotóművész Kapolcsi arcok című tárlata a helybeli emberekről készült portrékat mutatja be. A művésznek egyébként jelentős nyugat-európai újságokban jelennek meg fényképei, és állandó fotósa a kölni zeneakadémia produkcióinak is.

Fekete Gyula fafaragó pásztorbotjai is láthatók a kastélyban, a közeli tűzoltószertárban pedig három fiatal művész – 308-as csoport néven – egy magyar népmese, a Lóvá tett sárkány nyomán festették képeiket a falakra.

Az ötnapos rendezvénysorozatot igyekszik gazdagítani jelenlétével a Fiatal Írók Szövetsége is, melynek szerzői a vigántpetendi Bálaszínházban mutatkoznak be: naponta két-két költő, író beszél majd munkásságáról, olvas fel műveiből, a felolvasásokat pedig kötetlen műhelybeszélgetések követik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés