Hirdetés

Visszakapja régi fényét az aradi színház műemlék épülete

Teljes mértékben felújítják és korszerűsítik az aradi színház 1874-ben emelt műemlék-épületét, a munkálatokat 75 millió lejből (áfa nélkül) végzik el – döntött kedden a helyi tanács.

Kiss Judit

2017. május 11., 09:132017. május 11., 09:13

Az impozáns épület, amelyet Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója jelenlé­tében avattak fel, leromlott állapotban van, a mellette található járdákat lezárták, mert fennáll a veszélye, hogy a járókelőkre hull az épületről a vakolat – írta a Mediafax hírügynökség.

A helyi tanács döntése értelmében a két előadótermet magában foglaló létesítményt a tetőzettől az alapokig renoválni fogják, és korszerű felszerelésekkel látják el. „A történelmi jelentőségű műemlék épület felújításra szorul, vissza szeretnénk adni régi fényét építészeti és kulturális szempontból is” – jelentette ki Călin Bibarţ, Arad alpogármestere.

Hirdetés

A megközelítőleg 75 millió lejt a városi költségvetésből különítik el,

a munkálatokat két lépésben végzik majd: előre láthatóan két évig tart és 14 millió lejbe kerül, hogy kívülről restaurálják az épületet, a belső munkálatokat pedig 61 millió lejből végzik el, szintén két év alatt. Felújítják és korszerű felszerelésekkel látják el a nagyszínpadot, a nézőtereket, a világosítási rendszert és a légkondicionáló berendezést is modernizálják.

A városvezetésben először az 1867-es kiegyezést követően merült fel új városháza és színház építésének igénye. A két épület közül először a színház tervének megvalósításához kezdtek hozzá 1871-ben Czigler Antal aradi építész tervei alapján. Az épület három év alatt készült el, eredetileg 1200 néző befogadására volt alkalmas.

1874-ben avatták fel nagy ünnepség keretében, Ferenc József jelenlétében.

Bejárata a mellette álló Fehér Kereszt szálló felől nyílott (tehát nem a Főtér felőli oldalon, mint ma), homlokzata klasszicista elemekben volt gazdag, belsejét neobarokk díszítőelemek jellemezték. A mennyezetképeket Lotz Károly tervei alapján Györgyössy Rudolf aradi tanító és festő készítette el.

Az épület 1883-ban leégett, újjáépítésével Halmay Andor aradi műépítészt bízták meg. A megújult színház 1885 októberében Csiky Gergely egy darabjának bemutatásával nyílt meg. 1913-ig, a Szántay Lajos által tervezett kultúrpalota felépüléséig a színház első emelete adott otthont az ereklyemúzeumnak is. Az épületben története folyamán két ízben is tűz ütött ki, 1883-ban és 1956-ban. Az 1956-os tűzvészt követően újították fel, azóta nem, és a korabeli felszerelésekkel működik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés