Hirdetés

Virtuskodás a Mezőségen

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A székely legények virtuskodását mutatja be Góbé virtus című produkciójában a Hargita Nemzeti Székely Együttes, amely október 1. és 5. között Bethlenben, Désen és Vicén lép közönség elé. Újabb szórványvidéki turnéra indul a Hargita Nemzeti Székely Együttes, a táncosok Góbé virtus című produkciójukat október 1. és 5. között Bethlenben, Désen és Vicén mutatják be. A turné egybeesik a szórványban élő mezőségi magyarság Hagyaték nevet viselő vicei találkozójával, melynek az együttes társszervezője. „Embernagyságú demizsonok pörögnek a színen, a pálinkásüvegekből csodás hangszer lesz, amelyen megszólal a verbunk.

Krónika

Krónika

2008. október 01., 00:002008. október 01., 00:00

Fotó: Miklósi Katalin

A minden táncon átszaladó ördög elijeszthető a szalonnázóbicskával, vagy alaposan megtáncoltatható és féken tartható, a kocsmai verekedés halottairól pedig gúnyos sírfelirattal emlékeznek meg. A dramaturgia hol a népmesék, hol a székely viccek észjárását követi” – mondta lapunknak az Orza Călin koreografálta előadásról András Mihály, a társulat igazgatója. 
Október 4-én, szombaton, a XIII. vicei találkozó keretében folklórműsorral lép fel a társulat. „Elveszettnek vélt  vicei táncokat mutatunk be, melynek tánc- és kultúrtörténeti jelentősége van, hiszen mindmáig nem sikerült a házigazdák táncát rekonstruálni, visszaadni a közösségnek. Az együttes a Magyar Tudományos Akadémia archívumából hozzájutott egy 1971-es némafilmhez, melyhez Pávai István és Györfi Erzsébet megszerezték a zenei anyagot, így az együttes szóról szóra megtanulta a táncrendet, a találkozón pedig visszaadjuk a viceieknek ezt az anyagot. Így a tánc a színpadról visszakerülhet a falusi közösségekbe” – emelte ki a vicei folklórműsor fontosságát a társulat vezetője. Elmondása szerint  a vicei találkozó jelentősége az Észak-Mezőségen és Beszterce-Naszód megyében szórványban élő magyarság számára a népi hagyományok megőrzésében, felkutatásában, újraelevenítésében és nemzeti identitásuk megerősítésében rejlik. „Ezt bizonyítja, hogy évről évre eljönnek bemutatni dalaikat, táncaikat, viseletüket, hagyatékukat megőrizve, gyökereiket keresve. A találkozónak jövője van, a régiek mellett új csoportok jelennek meg, olyan településekről is, ahol már kihaltnak hittük a népi hagyományt” – tette hozzá András Mihály.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés