
Fotó: Krónika
Teljes mértékben megváltoztatná jelenlegi internetes honlapját a szentgyörgyi teátrum: nemcsak a honlap látványtervét újítják fel, hanem a hozzáférhetővé tett tartalom jelentős átalakítását is tervezik – tudtuk meg Bodó Ottótól, az intézmény kommunikációs igazgatójától.
Információs és
Míg az erdélyi színházak legtöbbje csupán az intézményt érintő legfontosabb információkat – például az aktuális évad előadásainak időpontját, rövid ismertetőjét, a társulat lajstromát, vagy a kapcsolatot biztosító információkat – teszi közzé honlapján, Sepsiszentgyörgyön olyan internetes adatbázis létrehozásán dolgoznak, amely nemcsak „civilek” érdeklődésére tarthat számot, hanem színháztörténeti kutatásra is alkalmas lesz. A fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő, a Székelyföld legrégebbi folyamatosan működő teátrumaként ismert Tamási Áron Színház új honlapján közzéteszi az intézmény hatvan évadának teljes történetét, a játszott előadások hiánytalan repertoárját és a szereposztását. Minden előadásról több fotó is felkerül a honlapra, ami azt jelenti, hogy több ezer színháztörténeti dokumentumfelvételt gyűjtenek össze.
Archív fotók és
Az új színházi portál október 1-jétől lesz működőképes, de az indulást követően is folyamatosan zajlik majd az adatok feltöltése. A színház vezetősége azt tervezi, hogy a jövő márciusban szervezett REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálé alatt már egészen korai, 1958-as szereposztások is elérhetőek lesznek az érdeklődők számára. Az adatbázis feltöltése hosszadalmas és körülményes munka, hiszen az 1995 előtti anyagok csak nyomtatott formában léteznek – mondta el Bodó Ottó. Jelenleg az 1990 utáni előadások adatai vannak meg elektronikus formában, de folyamatosan halad a régi műsorfüzetek feldolgozása is. A képek esetében lassabban megy a munka, nagyobb mennyiségű anyagot kell átnézni és kiválogatni, így jelenleg a 2002–2003-as színházi évad képanyagának feltöltése zajlik.
Elektronikus kapcsolatban
A honlapon a színháztörténeti információk mélyítésére is lehetőség lesz, mivel a sepsiszentgyörgyi portál közvetlen kapcsolatban áll majd a legnagyobb kelet-európai színházi adatbázissal, a magyar nyelvű Theater Online-nal. A tervek pedig további fejlesztésekről is szólnak: az intézmény azt szeretné, ha a romániai színházak közül elsőként bevezetnék az internetes jegyfoglalást. Bodó Ottó hangsúlyozta, ebben az évadban még minden bizonnyal hagyományos, a pénztártól váltott papírjegyekkel látogatják majd az előadásokat a nézők, mert a hitelkártyával történő on-line jegyvásárlás esetében ki kell dolgozniuk a banki átutalások rendszerét is. Az új honlap változatlanul a www.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.