Hirdetés

Virág Endre néptáncos a Háromszék Táncegyüttes új igazgatója

Virág Endre, az új vezető •  Fotó: Tamás Sándor/Facebook

Virág Endre, az új vezető

Fotó: Tamás Sándor/Facebook

Virág Endre néptáncos, néprajzos lett a Háromszék Táncegyüttes új igazgatója, miután véglegessé vált az együttes igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsga eredménye – jelentette be Facebook-oldalán Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.

Krónika

2022. április 13., 17:392022. április 13., 17:39

2022. április 13., 18:472022. április 13., 18:47

A korábbi igazgató, Deák Gyula Levente súlyos betegség következtében hunyt el január elején. Virág Endre – akinek megbízatása öt évre szól – a Háromszék Táncegyüttes alapítói közé tartozik, 25 évig táncolt az együttesben, 2007-től a Kovászna Megyei Művelődési Központ táncszakelőadója. Táncos karrierje végén néprajz szakon diplomázott Kolozsváron; harminc éve tanít néptáncot.

Irányítása alatt jelenleg is csaknem 400 gyermek és fiatal ismerkedik a néptánccal és népszokásokkal. 2020-tól a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke.

Hirdetés

Tamás Sándor, a megyei önkormányzat vezetője szerint olyan vezetőt kerestek, akinek az elképzeléseit elfogadja a tánckar, és aki jól tudja menedzselni az intézményt. „A Háromszék Táncegyüttes Székelyföld kulturális erőterének egyik fontos alapintézménye, jól kell igazgatni adminisztratív szempontból is. Az elkövetkezőkben szeretnénk, hogy a Háromszék Táncegyüttes még inkább megmutatkozzon, ugyanakkor legalább ennyire fontos, hogy minél több gyerekhez, fiatalhoz jusson el a néptánc, mert annak elvitathatatlan szerepe van a nemzeti identitás megerősödésében” – fogalmazott Tamás Sándor.

Tamás Sándor tanácselnök (jobbra) gratulál az új igazgatónak •  Fotó: Kocsis B. János/Kovászna Megye Tanácsa Galéria

Tamás Sándor tanácselnök (jobbra) gratulál az új igazgatónak

Fotó: Kocsis B. János/Kovászna Megye Tanácsa

Az új igazgató kijelentette: elődje, Deák Gyula Levente műsorpolitikáját akarja folytatni. Céljai között határozta meg, hogy az együttest a hazai és magyarországi szereplések mellett minél több országba elvigye. Kiemelten fontosnak tartotta a néptáncmozgalom népszerűsítését, megerősítését a gyerekek és fiatalok körében, és az együttes utánpótlásának biztosítását. „Úgy hozta a sors, hogy visszajöttem a Háromszék Táncegyütteshez, mondhatni, hogy hazajöttem, hiszen az életem jó részét, szűk 25 évet itt töltöttem. Ismerem az együttest, a jó oldalát és hiányosságait egyaránt. Bízom benne, hogy jól fogunk együtt dolgozni. Sajnálom, hogy Deák Gyula már nem lehet közöttünk, ígérem, hogy műsorpolitikában az általa képviselt irányt folytatjuk, hozzátéve azt a tudást és tapasztalatot, amit az elmúlt évtizedekben szereztem. Mindenképpen csapatban gondolkodom, hiszen csak együtt tudunk előremenni” – hangsúlyozta Virág Endre, megköszönve a bizalmat.

korábban írtuk

Gyászol az erdélyi néptáncélet, meghalt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója
Gyászol az erdélyi néptáncélet, meghalt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója

Súlyos betegség következtében szerdán délután elhunyt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója – közölte a sepsiszentgyörgyi intézmény közösségi oldalán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést

Bartha Borókáé a Kaszás Attila-díj! – újságolta az örömhírt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Facebook-oldalán. Bartha Boróka négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyzett a rangos elismerésért.

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést
2026. szeptember 16., szerda

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes

Csíkszeredában, a Kolozsvári Magyar Opera mini-évadának részeként szeptember 30-án és október 1-jén, két napon át mesterkurzust tart Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, egyetemi tanár, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes
2026. szeptember 15., kedd

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A normálishoz közelítő költségvetéssel, a jubileumi, 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivállal, valamint 7 premierrel – 4 nagyszínpadi és 3 stúdió-bemutatóval – várja közönségét az új, 234. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt

Friss magyar filmekkel, országos premierekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas szakmai programokkal érkezik október 7-én a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: a fesztivál 15 erdélyi helyszínen várja a közönséget.

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt
2026. szeptember 12., szombat

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál

Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál
2026. szeptember 11., péntek

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát

Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát
Hirdetés
2026. szeptember 10., csütörtök

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera

Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera
2026. szeptember 09., szerda

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon

Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon
2026. szeptember 07., hétfő

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért

Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért
Hirdetés
Hirdetés