Hirdetés

Világsztárokkal zsűrizik Nemes Jeles László Cannes-ban

Nemes Jeles Lászlót, a Saul fia Oscar-díjas rendezőjét is meghívták a 69. cannes-i filmfesztivál versenyprogramjának kilenctagú zsűrijébe, amelyet George Miller ausztrál filmrendező, forgatókönyvíró és producer fog vezetni – jelentették be a szervezők.

Hírösszefoglaló

2016. április 26., 14:362016. április 26., 14:36

A tavalyi cannes-i fesztiválon a zsűri Nagydíját elnyerő magyar alkotás rendezője mellett Arnaud Desplechin francia és Valera Golino olasz rendező, Kirsten Dunst amerikai és Vanessa Paradis francia színésznő, Mads Mikkelsen dán és Donald Sutherland kanadai színész, valamint Katajún Sahabi iráni producer lesz tagja a testületnek.

Európa egyik legjelentősebb filmes seregszemléje május 11-én nyílik és 22-éig tart. A zsűri a versenybe meghívott 21 alkotás között oszthatja ki a díjakat, köztük az Arany Pálmát, amelyet a május 22-ei záróünnepségen adnak át. A cannes-i fesztivál zárásaként idén először a fődíjas alkotást nézheti meg a gála közönsége a film alkotói és a zsűri társaságában. A versenyben mutatja be többek között Pedro Almodóvar, Ken Loach, Jeff Nichols, Jim Jarmusch, Sean Penn, Aszgar Farhadi és a Dardenne testvérek legújabb filmjüket, de két román rendező, Cristian Mungiu és Cristi Puiu is meghívást kapott a fő szekcióba.

A hivatalos versenyprogram zsűrijének legutóbb 1986-ban volt magyar tagja, Szabó István, az Oscar-díjas Mephisto című film rendezőjének személyében. Azt megelőzően 1979-ben Kézdi-Kovács Zsolt, 1976-ban Kovács István, 1971-ben Gaál István, 1967-ben pedig Jancsó Miklós rendező kapott meghívást.

Magyarország idén három alkotással szerepel a fesztivál programjaiban. Makk Károly Szerelem című filmje 45 évvel a cannes-i világpremier után a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programba, a Cannes Classicsba kapott meghívást, Tóth Luca Superbia című animációs rövidfilmjét a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos programban, egy másik animációs rövidfilmet, Andrasev Nadja A nyalintás nesze című alkotását pedig a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban mutatják be. Romániát a két versenyfilm mellett a párhuzamos szekciókban három másik alkotás is képviseli.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés