Hirdetés

Világszínház Sorompók nélkül – sikeresnek bizonyult a nemzetközi színházi fesztivál Szatmáron

Bár kevés pénzből gazdálkodhattak és nagyon későn dőlt el, hogy mégiscsak lesz idén Sorompók nélkül, jól sikerült a 7. szatmárnémeti nemzetközi színházi fesztivál.

Babos Krisztina

2013. június 03., 18:132013. június 03., 18:13

2013. június 03., 18:142013. június 03., 18:14

Magyar vonalon sikerült emelni a rendezvény színvonalán – mondta el a vasárnap zárult rendezvénysorozat tapasztalatairól a Krónikának Bessenyei Gedő István dramaturg. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának szóvivője úgy vélekedett, nem az volt a legnagyobb gond, hogy a tavalyi összegnek mindössze a felét kapták, hanem az, hogy nagyon későn dőlt el: mégiscsak megrendezhetik idén is multikulturális fesztivált.

Amint arról korábban beszámoltunk, a városvezetés ez évre szóló eredeti költségvetés-tervezetében egyáltalán nem szerepelt a rendezvénysorozat és csak utólagos egyeztetések révén került be ez a tétel a büdzsébe. Bessenyei Gedő István szerint nagyon kevés idejük maradt a népszerűsítésre, ennek következménye volt, hogy a szatmáriakban körülbelül a harmadik napon tudatosult, hogy színházi fesztivál van – ettől kezdve azonban szinte minden előadást telt ház előtt játszottak.

\"Büszkék vagyunk arra, hogy idén is nagy neveket sikerült felsorakoztatnunk, olyan rendezők munkáit láthatta a fesztivál közönsége, mint Silviu Purcărete, Vidnyánszky Attila, Sorin Militaru vagy Keresztes Attila\" – fejtette ki a szóvivő. Hozzátette: a szűkös anyagi lehetőségek miatt azonban kénytelenek voltak néhány megszokott programról lemondani, például a népszerű szabadtéri előadásokról és a koncertekről.

Nagy érdeklődés övezte ugyanakkor az alternatív helyszíneken előadott, kisterű produkciókat – a stúdióelőadásokat és a kocsmaszínházat, hiszen mindegyik előadásban volt valami különleges, amiért érdemes volt megnézni.

A dramaturg szerint kimondottan vidámra sikerült az idei fesztivál, mint kifejtette: nem volt előzetesen ilyen szándékuk, azonban a sors úgy hozta, hogy szinte minden produkcióban hangsúlyosan jelen volt a komikum. A Sorompók nélkül keretében az elmúlt 10 nap során összesen 30 előadást láthattak az érdeklődők.

\"Fesztiválsorozatunk célja, hogy a szatmári közönség bepillanthasson a világszínház néhány fontos irányzatába és olyan rendezői világokkal ismertessük meg őket, mint az előbb felsorolt nemzetközi hírű művészeké\" – nyilatkozta a dramaturg, aki szerint ez idén is sikerült. Bár a szerényebb anyagi források miatt inkább az előadások számát csökkentették, de a színvonalból nem engedtek, sőt, igyekeztek javítani is a művészi nívón.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés