
2011. július 04., 08:232011. július 04., 08:23
„Seregeknek Istene állíts helyre minket, világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!” – idézte az igét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) korábbi püspöke, majd kifejtette, hogy a napfény megjelenítésekor tulajdonképpen a Teremtő fényességét tükröztetik az alkotóművészek. „Joggal tartják szakrális eredetűnek a művészetet” – mutatott rá Tőkés, majd az egykori Nagybánya arculatát állította párhuzamba a város mai, lepusztult állapotával. „Veszendő minden jó, minden érték, minden szépség, minden jóság, de nekünk a világ gyógyulásáért és épüléséért, az értékek megmentéséért kell fáradoznunk” – mondta Tőkés, majd folytatva Véső Ágoston méltatását, a festő egyik – korábbi – interjúját idézte annak alkotói hitvallásáról: „Tudatosan vállalom a nagybányaiságot, és arra törekszem, hogy annak szellemiségét a modern kor követelményeihez alkalmazkodva használjam fel.” Tőkés szerint Véső Ágoston teljesítette vállalását. A művész is kitért arra, hogy nem a képzőművészek érdeme alkotásaik létrehozása. „Adottságunk Istentől való” – fogalmazott a művész.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!