2010. április 01., 09:212010. április 01., 09:21
Tódor Albert, a filharmónia igazgatója elmesélte: a magyarországi szervezők azért akarták az idei költészetnapot a határon túl tartani, hogy politikailag teljesen „tiszták” maradjanak, a magyar költészet napja ugyanis odaát egybeesik a parlamenti választás napjával – ettől szerettek volna távol maradni.
Nagyvárad és Kolozsvár közül választották a partiumi megyeszékhelyet, de a Kolozsvári Magyar Opera két művésze is fellép majd az esten: Vigh Ibolya szoprán, illetve Pataki Adorján tenor. Mivel nemcsak a költészet napját ünnepeljük, hanem Erkel-év és Márai-évforduló is van idén, a gálán több Erkel-operaária és a magyar költészet nagyságainak néhány költeménye is elhangzik. A produkciós iroda épp a Duna Televízióval folytat tárgyalásokat a Versünnep címet viselő est rögzítésének jogát illetően. Az igazgató szerint a televíziós szereplés nagyszerű lehetőség arra, hogy megmutassák a váradi kulturális élet egy szeletét.
„Azonnal elfogadtuk a felkérést, mert úgy gondoljuk, Várad érdemes arra hogy egy fontos ünnep helyszíne legyen” – jelentette ki. Dimény Levente, a színtársulat vezetője elmondta: a cég megszerezte az Országos Rádió és Televízió Testület támogatását erre a rendezvényre, így a belépés ingyenes, az viszont fontos, hogy csak meghívóval engedik majd be a közönséget, a meghívót pedig a színház vagy a filharmónia pénztáránál kell igényelni. Tódor Albert megjegyezte: azért mert belevágni ebbe a nagyszabású rendezvénybe, mert a legutóbbi magyar kultúra napján már szervezett a filharmónia a színművészekkel közösen egy nagy sikerű, telt házas gálaestet, amely bebizonyította, hogy Nagyvárad művészei és közönsége is alkalmas erre a feladatra.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.