
Ismét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban tartják a hivatásos előadóművészek, illetve a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói számára létrehozott Versünnep Fesztivál erdélyi elődöntőjét csütörtökön.
2016. március 23., 14:582016. március 23., 14:58
Ebben az évben Tóth Árpád születésének 130. évfordulója, Pilinszky János születésének 95. és halálának 35. évfordulója, Babits Mihály halálának 75. évfordulója, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója emlékére szervezik a rendezvénysorozatot.
A megmérettetés idei erdélyi résztvevői: Albert Nagy Ákos, Bertóti Johanna, Buzogány Márta Gabriella, a Mácsafej zenekar és a Szent Cecília Együttes. A zsűri tagjai: Kilyén Ilka, Tompa Klára és Bokor Barna, a házigazda marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészei. A műsorvezető ezúttal B. Szabó Zsolt lesz.
A csütörtök délután 5 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében tartandó elődöntőre a belépés díjtalan. A Versünnep Alapítvány 11. alkalommal szervezi meg a magyar költészet napjához (április 11.) kapcsolódva a magyarországi és erdélyi versenyzőket is megmozgató fesztivált. A döntőt április 10-én rendezik Budapesten, a Nemzeti Színházban.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!