2010. július 13., 10:212010. július 13., 10:21
A nagyjából kétszáz látogatónak lehetősége nyílt megvásárolni az alkotótábor ideje alatt elkészült 57 képet. „Tekintettel arra, hogy ez az első ilyen rendezvény Középajtán, nem hittük, hogy ekkora érdeklődés lesz, kellemes meglepetés volt azonban, hogy sok Középajtáról elszármazott vállalkozó vásárolt képet” – mondta el a lelkipásztor, hozzátéve, hogy az üzletemberek mellett a helyi önkormányzat és Majosháza, Középajta Pest megyei testvérfalujának polgármestere is felkarolta a rendezvényt egy-egy műalkotás megvásárlásával.
A tárlatot méltató művészettörténész, Sántha Imre Géza, a Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő Képtárának igazgatója elmondta, örömmel tölti el, hogy a városokban megrendezett kiállításokon kívül vidéki galéria is nyílik. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke beszédében hangsúlyozta, a Háromszék Művészeti Éve rendezvénysorozatba illeszkedő alkotótábor nem csupán egy rendezvény, hanem nemes kezdeményezés kibontakozása, melynek célja a közösségi ház felújításának segítése.
Szappanos István, Kecskemétről érkezett festőművész kollégái nevében is köszönetet mondott a falu lakóinak azért, hogy vendégszeretetükkel elősegítették a jó alkotások megszületését.
A kiállítás anyagi vonzatával kapcsolatban a szervezők elmondták, 11 kép talált gazdára. „A nagyrészt középajtai tájat ábrázoló festmények felárazását teljes egészében az alkotókra bíztuk, méretüktől függően a képek ára jobbára 300 és 800 lej között mozog, a sok munkát igénylő alkotások azonban a 2100 lejt is elérték” – összegezte Berszán István. Az el nem adott képeket a művészek a középajtai református egyháznak adományozták, az intézmény további kiállításokat tervez a megye több városában, illetve egy állandó galériát rendez be a helyi imateremben.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.