
2012. december 10., 08:342012. december 10., 08:34
Míg a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház pénteki előadása a rendező, Silviu Purcărete – akinek két rendezését is láthatta a közönség az Interferenciákon – meseszerű vízióján keresztül mutatta be a Gulliver utazásait, addig az izraeli Habima Nemzeti Színház előadása, Az ígéret földje a rögvalóságot mutatta be izraeli menekültek történetein keresztül. Purcărete semmit nem bízott a véletlenre. A Gulliver utazásait úgy láttatta a színpadon, ahogy egy gyermek fantáziájában megjelenhetnek a különböző jelenetek – ugyanakkor a „szomorú jövőt” is felvillantja: azt, hogy mi vár a gyermekre később, a felnőttek világában.
Az egészben tulajdonképpen az az elképesztő, hogy Silviu Purcărete miként tudta ilyen jól megőrizni gyermeki fantáziáját, amelyben gyakorlatilag minden lehetséges. A másfél órás előadásban oly sok remek ötlet volt, hogy a nézőnek nem sok ideje maradt unatkozni. Nem mondható el ugyanez az izraeli előadásról. Bár a színészek mindent megtettek, hogy mozgalmas legyen a produkció, a sok egymás utáni, zsúfolt apró történettől a néző egy idő után elernyedt, és közönnyel kezdte el szemlélni a sok kis tragédiát, holott a produkció célja éppen az volt, hogy ezt elkerülje. Túl sok dráma volt másfél órába zsúfolva a színpadon.
A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) sikerei révén már megszokhattuk, hogy Kolozsvár fesztiválváros. Az sem kétséges, hogy néhány éven belül az Interferenciák is hasonló státusú seregszemle lesz, az idén rendezvény pedig valóságos ugrást jelentett ezen a téren, elég ha arra gondolunk, hogy már az első napokban több néző váltott jegyet, mint a két évvel ezelőtti fesztiválon összesen. Ebben a sok önkéntes munkája is közrejátszott, akik az utcákon is népszerűsítették a rendezvényt. Az előadások sorát tegnap lapzártánk után a Prágai Nemzeti Színház Egy őrült nap avagy Figaro házassága című produkciója zárta.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.