2011. szeptember 06., 06:542011. szeptember 06., 06:54
A fesztivál filmjeit két magyarországi kisvárosban és határon túli városokban – köztük Nagyváradon – is megtekinthették az érdeklődők. A mustrára idén 962 filmet neveztek, ebből 93 szerepelt a versenyprogramban, amelynek alkotásait egy nemzetközi zsűri szemlézte. Ez utóbbiban Djinn Carrénard francia filmrendező, Riina Mikkonen, a tamperei fesztivál munkatársa, Miomir Rajcevic, a belgrádi Ifjúsági Médiaközpont igazgatója, Kocsis Ágnes filmrendező és Wolfgang Leis marketing szakember kapott helyet. Kote Camacho alkotása, amely versenyben van a legjobb rövidfilmnek járó 2011-es Európai Filmdíjért is, az indoklás szerint „az emberi természet eredeti módon való ábrázolásáért” kapta meg a BuSho fődíját.
A második díjat, az Ezüst BuShót „a szolidaritás valósághű és érzelemdús, ugyanakkor kiegyensúlyozott ábrázolásáért” a temesvári származású, jelenleg Németországban tanuló Anca Miruna Lăzărescu filmje, az Európai Filmdíjra szintén jelölt Csendes folyó (Apele tac), a Bronz BuShót „egy metaforikus világ koherens megjelenítéséért” Guilhad Emílio Schenker Fehér (Lavan) című filmje kapta. A legjobb animáció díját a Kolozsvárott tanult Bertóti Attila Ariadné fonala című filmje kapta, a legjobb kísérleti filmnek Illés István Track32 című mozgóképe bizonyult. Az utolsó kép című filmért Dési András György és Móray Gábor kapta a legjobb forgatókönyvnek, filmötletnek járó elismerést. A legjobb operatőrnek járó díjat Hartung Dávid vehette át, aki Kárpáti György Mór Erdő című filmjét fényképezte. A legjobb vígjátéknak járó elismerést François Paquay kapta Az idióta (Le con) című alkotásáért. A legjobb válogatás kategóriában a spanyol Freak filmügynökség vehette át a díjat, a legjobb alakításért járó elismerést Ruth Armas és Fran Rodríguez Castillo kapta Roberto Perez Toledo A kiáltozók (Los Gritones) című produkciójában nyújtott teljesítményéért.
Az országos diákzsűri különdíját Zomborácz Virág Valami kék című filmje kapta. A diákzsűri a fődíjat a Los Gritones című filmnek ítélte oda. A díjátadót szeptember 3-án este a Vörösmarty moziban tartották.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.