Vastaps a Tháliában

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Percekig tartó vastapssal és bravózással jutalmazta a budapesti Thália Színház közönsége a Kolozsvári Állami Magyar Színház Gianni Schicchi című előadását, amelyet a tavaszi fesztivál keretében mutattak be kedden a magyar fővárosban.

Kiss Judit

Kiss Judit

2008. március 27., 00:002008. március 27., 00:00

Kolozsvár a Budapesti Tavaszi Fesztivál idei vendégvárosaként több más produkcióval együtt ezzel a rangos elõadással képviseli az erdélyi mûvészetet Budapesten.
Silviu Purcãrete rendezését nagy várakozás elõzte meg, maga a rendezõ is jelen volt az elõadáson. A Thália Színház termét át kellett alakítani: a nézõtér közepén székeket kellett elmozdítani, hogy beférjen az a „sétány”, amin keresztül a színészek bejönnek a színpadra. Az egyfelvonásos operában egy 13. századbeli történet elevenedik meg. A firenzei polgárok bizonyára jól mulattak annak idején azon, ahogy a nem túl családbarát végrendelet meghamisítására felkért tréfamester, Gianni Schicchi átveri a pénzsóvár Donati családot. A tréfa Puccinit is megihlette, akinek pezsgõ zenéje révén maradt fenn a történet.
A kolozsvári társulat rendhagyó produkciójában a Puccini-operákra jellemzõ nagyméretû zenekart egy kisebb együttes helyettesíti, az örökségre hiába ácsingózó népes rokonságot sem operaénekesek, hanem énektudó színészek jelenítik meg. Igazi „örökösödési háború” bontakozik ki a színpadon – a hoppon maradt rokonság jóval népesebb, mint azt Puccini színlapja alapján képzelni lehet. A Laurettát alakító Kató Emõke lapunknak elmondta, telt házas ünneplésben volt része a kolozsvári társulatnak, a pesti közönség lelkesen és elragadtatva tapsolta õket. „Ugyanolyan érzés volt ezt az elõadást Budapesten eljátszani, akár a legelsõ alkalommal Kolozsváron a bemutatót”. Bogdán Zsolt, az elõadás másik szereplõje úgy vélekedett, hogy leszámítva a kisebb „bakikat” – amelyek elkerülhetetlen velejárói a kiszállásoknak – egy sikeres elõadás örömével térhetnek vissza Kolozsvárra. Silviu Purcãrete rendezése egyben a fesztivál Puccini-sorozatának is része. A zeneszerzõ születésének 150-ik évfordulója alkalmából a fesztivál négy Puccini-operát hívott meg: az Edgar, a Bohémélet, valamint a Manon Lescaut mellett legutóbb a kolozsvári Gianni Schicchi tisztelgett az életmû elõtt.
Purcãrete színpadi munkáit többször is láthatta a magyarországi közönség, vendégrendezõként legutóbb a Katona József Színházban Shakespeare Troilus és Cressida címû darabját vitte színpadra. Munkáinak a merész látványvilág és szabad szövegkezelés mellett a közönségsiker az egyik leggyakoribb jellemzõje.

Kiss Judit, Budapest

fotó: B. I./archív

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál