
Fotó: Rompres
2008. május 22., 00:002008. május 22., 00:00
A cannes-i hagyománynak megfelelõen a nemzetközi premier elõtt a Delta alkotói díszõrség sorfala között vonultak fel a vörös szõnyegen, ahol Gilles Jacob fesztiválelnök fogadta õket. Eközben a tengerparti sétányon, a Croisette-en – a film férfi fõszereplõjének, a hegedûvirtuóz Lajkó Félixnek filmzenéjét hallgatva – óriáskivetítõkön követhette több száz filmrajongó a bevonulási ünnepséget.
Mundruczó Kornél a feleségével és a két fõszereplõvel, Lajkó Félixszel és Tóth Orsival együtt ment fel a lépcsõn. Õket követte a film másik két szereplõje, Monori Lili és Gáspár Sándor, valamint a magyar–német koprodukció többi alkotója.
„Nagyon örültem, hogy a vetítés alatt végig csend és figyelem volt a teremben. A bemutatón kiderült, ez a színészek filmje, a bevonulásnál a kamerák is elsõsorban õket követték – jelentette ki a bemutató után Mundruczó. A Delta a maximális négy pontot kapta a Screen Daily értékelésén, így a magyar film másik öt alkotással együtt holtversenyben vezet a legtekintélyesebb cannes-i különkiadással jelentkezõ lap összesítésében.
Mundruczó alkotásáról már a premier elõtt megjelentek az elsõ kritikák. A Variety filmes portál Tóth Orsi játékát és a mesteri kameramunkát méltatta, a Cineuropa „a természet szépségét zengõ ódának” nevezte a filmet. A lap szerint a Tóth Orsi–Lajkó Félix páros karizmájának és a rendezõi stílusnak köszönhetõ, hogy a Delta minimális dialógusai és cselekménye ellenére végig lenyûgözi a nézõt.
Hírösszefoglaló
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.