Hirdetés

Vasárnap ér véget a 4. Terra Siculorum fesztivál Udvarhelyen

Színvonalas zenei esemény házigazdája Székelyudvarhely, a hét elején kezdődött a Harmonia Cordis Egyesület szervezésében a 4. Terra Siculorum Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztivál, amelynek honlapján élőben is követhetik az érdeklődők az előadásokat.

Dénes Emese

2011. április 15., 08:222011. április 15., 08:22

Hétfőn tíz országból érkeztek zenészek, akik a hazaiakkal együtt Székelyudvarhelyen kívül Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is felléptek és fellépnek az elkövetkező három napban. Idén újdonságnak számít, hogy a világhírű gitárvirtuózok fellépése előtt hazai és külföldi tehetséges diákok mutathatják be tudásukat. A hangversenyek előtt a délelőtti órákban mesterkurzusok zajlanak, ugyanakkor a gitárfesztivál egyben egy rangos versenynek is helyet ad, a legtehetségesebb fiatal 3000 euró értékű gitárral térhet haza. A közel 40 ezer euróba kerülő rendezvénysorozat költségeinek nagy részét pályázatokból teremtik elő, de támogatóik is vannak, így minden koncert ingyenes. A versenyeket, koncerteket idén először követhetik élőben az érdeklődők a harmoniacordis.org honlapon.

„Az elején nem mertük reklámozni a webes közvetítést, mert nem voltunk biztosak benne, hogy kifogástalanul fog működni, de örömmel látjuk, hogy ilyen sokan érdeklődnek a rendezvény iránt az interneten is” – mondta el a csütörtöki sajtóértekezleten Beke István Ferenc főszervező, a Harmonia Cordis Egyesület vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy már japán és oroszországi látogató is regisztrált az oldalon. Farkas-Barabás Szabolcs, a csíkszeredai koncertek felelőse elmondta: rengeteg pozitív visszajelzést kaptak ők is, egyre többen kedvelik ezt a műfajt, Kakassy Zsolt, a sepsiszentgyörgyi előadások házigazdája pedig arról számolt be, hogy nagy az érdeklődés az árkosi kastélyban megtartott programok iránt, a koncertek telt ház előtt zajlanak.

Ami a fesztivál jövőjét illeti, a mostani három helyszín mellett jövőre Gyergyószentmiklóson is szerveznének fellépéseket, ugyanakkor lehetővé tennék, hogy valamennyi koncert nézhető legyen a honlapon. A sajtótájékoztatón jelen volt a nemzetközi sikereket is elért magyarországi gitárművész Csáki András is, aki vasárnap lép fel Udvarhelyen. Ma 19 órától a városháza Szent István termében a hazaiakon kívül Gabriel Bianco francia gitárművészt láthatja a székelyudvarhelyi közönség, szombaton ugyanebben az időpontban az Ausztriából érkező Pusztai Antal Band lép fel, vasárnap pedig 15 órától kezdődik a gálaműsor, ahol kiosztják az idei verseny díjait.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés