2009. június 16., 10:152009. június 16., 10:15
Bár a Várad folyóirat szervezésében egész évben rendszeresen megrendezésre kerülő Törzsasztal-sorozat már lezárta az idei évadát, a rendhagyó irodalmi est nagy érdeklődésnek örvendett. Hét óra körül nagyjából negyven ember gyűlt össze az omnibusz körül. A mindössze húsz férőhelyes jármű fedélzetén az előadók, meghívottak mellett nem sokan fértek el, aki pedig lent maradt, a parkból figyelhette az álló omnibuszon zajló irodalmi est történéseit. Szűcs László, a Várad főszerkesztője az e havi lapszámot mutatta be az olvasóknak. A Radnóti-év kapcsán Tavaszi Hajnal a 35 évesen elhunyt költő életútját mutatta be. A színház Szigligeti Társulatának művészei, Dimény Levente, Firtos Edit, Herman Ferenc Radnóti- és Juhász Gyula-verseket olvastak fel, de egy kortárs váradi művész, Sorbán Attila egyik költeménye is elhangzott Mátyás Imre Zsolt előadásában. Bár a nagyjából félórás találkozó az omnibuszon kívül rekedt érdeklődők számára a forgalom zaja miatt kevéssé volt élvezhető, legtöbbjük mégis kitartott a rendhagyó Várad-est végéig.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.