
2010. november 01., 08:232010. november 01., 08:23
A szervező úgy látja, hogy Nagyváradon sokszor nemcsak a magyarok és románok nem értik meg egymást, hanem még azok sem mindig, akiknek ugyanaz az anyanyelvük. A művészet viszont kapocs, közös kommunikációs csatorna lehet. A pályázatra számos országból érkeztek munkák, a legjobb plakátokból összeállított tárlat a megyei könyvtárban látható.
A versenyfilmeket szombat este vetítették le. A plakátpályázat zsűrijében Vass Sándor festő, grafikus, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, Ujvárossy László, Németh László és George Staicu szabadúszó grafikusok, illetve Patrovits Tamás, a Manifeszt Egyesület alapítója vett részt. A plakátok versenyében az első díjat a lengyel Alexander Sucheta nyerte, második lett a brazil Joao Lobato Tolentino. A legjobb grafikai megjelenítés díját a cseh Lukas Tomek vihette haza, a legjobb ötlet pedig a csíkszeredai Szőcs Tamásé volt a zsűri szerint. A magyarországi Gál Lászlót innovatív formatervezéséért díjazták.
Az animációk versenyében a zsűri – Radu Vasile Igazság vizuális művész, animációsfilm-rendező, fotóművész, Gábeli Tamás filmrendező, a BuSho (Budapest Short) fesztivál főszervezője, Patrovits Tamás, Vass Sándor és Ujvárossy László – értékelése szerint a bukaresti Mihail Luchian alkotása lett a legjobb, második díjat kapott a csíkszeredai Gergely Szilárd, a legjobb grafikáért pedig Kopacz Annamária és Stroia Anamaria kapott elismerést.
A Metrion Egyesület Ujvárossy Lászlót, a Partiumi Keresztény Egyetem reklámgrafika szakának alapítóját díjazta a MAFF szervezőinek és a váradi animátoroknak nyújtott támogatásért. A nyertes animáció készítője 3000, a plakátpályázat nyertese 1500 lejjel lett gazdagabb. A Bihar Megyei Ifjúsági Igazgatóság is felajánlott egy díjat a nyertesek számára: egy vársonkolyosi kirándulást, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata pedig egy-egy színházbérletet, illetve a színház építéséről szóló kiadványt adott át a díjazottaknak.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.