
Idén húszéves a Nagybánya Tájképfestő Telep, ebből az alkalomból nyílik kiállítás pénteken 18 órakor a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem emeleti kiállítóterében.
2015. december 02., 10:472015. december 02., 10:47
Az erre az alkalomra összeválogatott közel ötven alkotást bemutató tárlatot Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Bráda Tibor és Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművészek nyitják meg.
A Nagybányai Művésztelep 100. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakításának 75. évfordulóján, 1996 júliusában Tőkés László püspök kezdeményezésére Magyarláposon nyári alkotótelepet szervezett Véső Ágoston festőművész és néhai Lugosi Mihály helybéli lelkipásztor. Idén augusztus 31-én megnyitották Felsőbányán a festőtelep huszadik táborát, szeptember 12-én pedig a táborzáró ökumenikus hálaadó istentisztelet után tárlatot rendeztek a frissen megszületett munkákból.
„Ekkor hangzott el: a festőtelep immár két évtizede végzi áldásos szolgálatát, ám bizonyos körülmények és viszonyulások miatt ez a rangos partiumi művészeti intézmény még mindig nem kapta meg az őt megillető közfigyelmet. Sőt noha a Nagybánya-jelenséget sokan az erdélyi művészet alfájának tartják, az mindmáig nem nyerte el méltó helyét az egyetemes és a magyar művészettörténetben – olvasható a váradi tárlatot szervező Partiumi Magyar Művelődési Céh közleményében.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!